Federer: Időre lesz szükségem, hogy megemésszem ezt a vereséget
A svájci Roger Federer a korai Halle-i búcsúja után elmondta, hogy nem tudja elfogadni azt a gyenge szintet és hozzáállást, amelyet a fiatal francia Felix Auger-Aliassime elleni mérkőzésen mutatott a teniszpályán.
Federer továbbra is a korábbi klasszis formáját próbálja visszanyerni, az elmúlt évben ugyanis két térdműtéten is átesett, és egyelőre csak akadozik a várva várt visszatérés. Az idei Roland Garroson három mérkőzés után, a füves pályás szezon előtérbe helyezése miatt visszalépett a nyolcaddöntőtől, és Halleban folytatta a felkészülést. Itt viszont, ahol már tízszer is diadalmaskodott, már a második mérkőzésén búcsúzni kényszerült, és már csak Wimbledonban játszik legközelebb. Federer továbbra is óriási kérdőjel mindenki számára, hiszen nagyon kevés mérkőzés van a svájci lábában, így elég nehéz megjósolni, hogy milyen formában érkezik majd meg a füves Grand Slam-re, és megérte-e a megannyi áldozat a hőn áhított kilencedik Wimbledon-i sikerért.
,,Ez nem volt jó hozzáállás a részemről, csalódtam abban, ahogyan éreztem magam és ahogyan alakultak a pályán a dolgok. Éreztem, hogy meg kell harcolnom minden egyes pontért, viszont a játékom nem működött, és sajnos rájöttem, hogy ez ma nem az én napom lesz, és igazán nem is tehetek ellene semmit. Minden mérkőzésem után maximálisan figyelembe kell vennem ahogy a testem reagál, eddig is rengeteg információt kaptam Dohából, Genfből, Párizsból és most Halleből is, az egyes borításokról való átállás pedig szerintem mindig is nehéz megpróbáltatás volt minden teniszező számára. Nagyon fontos számomra, hogy megfelelő döntéseket hozzak Wimbledonban és a szezon hátralévő részében, mert ezt a bizonyos harmadik szettet nem tudom elfogadni. Időre lesz szükségem, hogy megemésszem ezt a vereséget. Hasonlóan Genfhez, úgy éreztem, hogy jól megy a játék, de sokszor nagyon visszaesett a teniszem. Ezen a meccsemen is voltak jó és gyengébb pillanataim is, de úgy gondolom, hogy ez is része a visszatérésnek. Tudtam, hogy lépésről-lépésre kell majd haladnom, és sajnos azt is tudtam, hogy ez egy bizonyos időbe fog telni majd. ’’ – nyilatkozta Roger Federer.
kiemelt kép: indianexpress.com