US Open 2021: Djokovic, Zverev és Berrettini is sikerrel vette első mérkőzését

Megkezdődtek a felső ági küzdelmek is a 2021-es US Openen. Novak Djokovictól a dán Holger Rune szettet lopott el, míg Alexander Zverev és Matteo Berrettini három játszmában jutott tovább.

Novak Djokovic elindította harcát annak érdekében, hogy az idei US Openen megcsinálja a Naptári Slamet. A szerb első ellenfele a mindösszesen 18 éves, dán Holger Rune volt. A világelső nagyon magabiztosan kezdett, miután 6-1-re megnyerte az első szettet, majd némileg magának tette váratlanul egy fokkal nehezebbé a mérkőzést, hiszen break előnyről végül rövidítésben a dáné lett a második felvonás. Djokovic az elveszített játszmát követően azonban összeszedte magát, a folytatásban csupán három játékot veszített el, így 2 óra 16 perc játék után jutott be a második fordulóba. A szerb a harmadik körbe kerülésért a holland Tallon Griekspoorral csap össze.

Rune szépen helytállt, de Djokovic végül négy szettben nyerni tudott
Kép forrása: indianexpress.com

Alexander Zverev is megkezdte szereplését a 2021-es US Openen, és az első fordulóban a hazai közönség előtt játszó Sam Querreyvel mérkőzött meg. Az első két játszma viszonylag szoros küzdelmet hozott, ahol a német 1-1 breaknek köszönhette, hogy kétszettes előnyre tett szert. A harmadik etapban már az amerikai nem tudta nagyobb harcra késztetni az olimpiai bajnokot, kétszer is elveszítette az adogatását, Zverev pedig egy 6-2-re megnyert szettel lezárta a találkozót. A torna negyedik kiemeltje a második fordulóban a spanyol Albert Ramos-Vinolassal találkozik.

Zverev magabiztosan győzte le Querreyt
Kép forrása: usopen.org

Matteo Berrettinire előzetesen nem várt egyszerű feladat első mérkőzésén, hiszen Jeremy Chardy képes komoly meglepetést okozni. A 34 éves francia ehhez a mérten az első két szettben igencsak megnehezítette az olasz dolgát, Berrettini viszont a végjátékokban erős tudott maradni mentálisan, és két Tiebreakban megnyert játszmával jutott el a 2-0-ás vezetésig. A harmadik felvonásban az idei wimbledoni finalista már jobban tudta irányítani az összecsapást, két alkalommal is elnyerte Chardy adogatását, így három játszmában abszolválta az első fordulót. Berrettinire a folytatásban egy újabb francia ellenfél vár, hiszen Corentin Moutet-tal méri össze az erejét.

Berrettininek nem volt könnyű dolga, de három játszmában továbbjutott
kép forrása: atptour.com

A felső ágon az első forduló több kiemelt játékos búcsúját is jelentette. A spanyol Pablo Carreno Busta és olasz Fabio Fognini is kétszettes előnyből szenvedett vereséget, míg a tokiói döntős Karen Khachanov ugyancsak öt szettben búcsúzott a dél-afrikai Lloyd Harris ellen. A 2021-es US Open első körét a 14. kiemelt Alex De Minaur sem élte túl, aki négy játszmában kapott ki az amerikai Taylor Fritztől.

Az első forduló eredményei: 

Novak Djokovic ( 1 )-Holger Rune 6/1 6/7(5) 6/2 6/1

Tallon Griekspoor-Jan-Lennard Struff 2/6 7/6(3) 4/6 6/4 7/5

Kei Nishikori-Salvatore Caruso 6/1 6/1 5/7 6/3

Mackanzie McDonald-David Goffin ( 27 ) 6/2 7/5 6/3

Aslan Karatsev ( 21 )-Jaume Munar 7/5 1/6 6/3 6/2

Jordan Thompson-Ginaluca Mager 4/6 6/3 7/5 2/6 7/6(3)

Jenson Brooksby-Mikael Ymer 7/5 6/2 5/7 6/3

Taylor Fritz-Alex De Minaur ( 14 ) 7/6(4) 6/2 1/6 6/4

Hubert Hurkacz ( 10 )-Egor Gerasimov 6/3 6/4 6/3

Denis Kudla-Laslo Djere 4/6 6/3 7/5 7/6(4)

Oscar Otte-Lorenzo Sonego ( 20 ) 6/7(8) 7/5 7/6(4) 7/6(1)

Vasek Pospisil-Fabio Fognini ( 28 ) 2/6 3/6 6/1 6/3 7/6(4)

Ilya Ivashka-Tennys Sandgren 7/6(3) 6/3 6/4

Corentin Moutet-Stefano Travaglia 6/4 7/5 7/6(3)

Matteo Berrettini ( 5 )-Jeremy Chardy 7/6(5) 7/6(7) 6/3

Alexander Zverev ( 4 )-Sam Querrey 6/4 7/5 6/2

Albert Ramos-Vinolas-Lucas Pouille 6/1 5/7 5/7 7/5 6/4

Jack Sock-Yoshito Nishioka 6/7(5) 6/2 6/4 6/2

Alexander Bublik  ( 31 )-Yannick Hanfmann 6/0 4/6 6/2 6/1

Gael Monfils ( 17 )-Federico Coria 6/3 6/2 6/2

Steve Johnson-Maximilian Marterer 5/7 7/6(8) 7/6(8) 6/3

Marco Cecchinato-Zachary Svajda 7/6(6) 5/7 6/4 6/4

Jannik Sinner ( 13 )-Max Purcell 6/4 6/2 4/6 6/2

Maxime Cressy-Pablo Carreno Busta ( 9 ) 5/7 4/6 6/1 6/4 7/6(7)

Nikoloz Basilashvili-Sebastian Korda 6/1 2/1-nél Korda feladta

Lorenzo Musetti-Emilio Nava 6/7(5) 6/1 6/1 6/3

Reilly Opelka ( 22 )-Soonwoo Kwon 7/6(3) 6/4 6/4

Lloyd Harris-Karen Khachanov ( 25 ) 6/1 1/6 4/6 6/3 6/2

Ernesto Escobedo-Pablo Cuevas 6/1 6/3 6/1

Roberto Carballes Baena-Tommy Paul 7/6(5) 6/2 1/6 6/3

Denis Shapovalov ( 7 )-Federico Delbonis 6/2 6/2 6/3

Kiemelt kép forrása: usopen.org