Federer a közösségi média veszélyeire hívta fel a figyelmet

2021. szeptember 28.
by kert

 A 20-szoros Grand Slam győztes svájci szerint a fiatalok mentális egészségét meg kell védeni a közösségi oldalakon érkező támadásoktól

Ebben az évben a női mezőny két tagja, Naomi Osaka és a US Open győztes “csodagyerek”, Emma Raducanu is nyíltan felvállalta, hogy nem mindig tudja kezelni a versenyekkel együtt járó sajtóérdeklődést és a rájuk irányuló fokozott figyelmet.

Osaka a Roland Garroson nem vett részt a sajtótájékoztatókon depresszióra és szociális szorongásra hivatkozva, míg Raducanunak a wimbledoni negyedik körös mérkőzésétől kellett visszalépnie légzési nehézségek miatt, utóbbi szintén lelki okokra volt visszavezethető.

Federer szerint, amikor ő kezdett játszani a Touron, azért volt kevesebb szorongásos probléma a játékosok között, mert még nem létezett a közösségi média: “Rossz nézni, milyen hatalmas nyomás van a mai fiatal versenyzőkön. Hihetetlenül gyorsan foglalták el az életünket ezek a platformok. Amikor én kezdtem játszani, 10 évig egy weboldalam volt, és kész.”

A svájci Maestro úgy érzi, az érintett feleknek – tornaszervezőknek, játékosoknak és a sajtó képviselőinek- le kéne ülniük, és kitalálni, hogy lehet javítani az egészségtelen helyzeten.

“Forradalomra van szükség, de legalábbis hatalmas változásra. Segítenünk és mentorálnunk kell a fiatal játékosokat. Fogalmam sincs, én magam hogyan birkóztam volna meg a közösségi médiával a pályafutásom kezdetén.” – vélekedett.

A játékosok közösségi oldalaira érkező zaklató üzenetek sajnos egyre gyakoribb problémát jelentenek. A US Open alatt az amerikai Shelby Rogers halálos fenyegetésektől rettegett, miután kikapott Emma Raducanutól, Sloane Stephenst pedig rasszista támadások érték.

Még az argentin Diego Schwartzman is internetes trollok céltáblája lett, amikor váratlan vereséget szenvedett hazája Fehéroroszország elleni Davis Kupa összecsapásán.

Tíz kedves kommentre jut egy szitkozódás, és persze, hogy a szívedre veszed.” – mondja Federer. “Tudomásul kell venni, hogy mi, profi sportolók is emberek vagyunk. Tudjuk, hogy az újságírókkal akkor is udvariasan kell beszélnünk, ha éppen rosszul érezzük magunkat, de bármit mi sem viselünk el.” – tette hozzá.

Bár a volt világelső augusztusban 40 éves lett, és nemrég esett át egy újabb térdműtéten, egyelőre nem gondolkozik a visszavonuláson: “Tudni fogom, mikor jön el az idő. Levezetésként majd bemutató meccseket játszom, mivel a közönség nagyon sokat jelent számomra. De szeretnék még szaladgálni a gyerekeimmel, és síelni is, úgyhogy biztos nem teszem tönkre a testem, ha már azt érzem, nem megy a tenisz.“

Forrás

A kiemelt kép forrása: www.tennisworldusa.org