Kyrgios: Nincs mit bizonyítanom
Az ausztrál játékos két vesztes mérkőzéssel zárta a hétvégén rendezett Laver Kupát, egyúttal a szezont is
Nem volt egyszerű éve Nick Kyrgiosnak. A Laver Kupa mindössze a nyolcadik versenye volt az idén, és csak a hatodik Ausztrálián kívül, mivel a 26 éves versenyző a pandémia miatt februártól júniusig nem akart külföldre utazni.
Wimbledonban a harmadik fordulóban sérülés miatt fel kellett adni a tornát. Az azóta lejátszott hat meccséből mindössze egyet tudott megnyerni, és már csak 95. a ranglistán a korábbi Top 20-as játékos.
A Laver Kupa utáni sajtótájékoztatón megerősítette, hogy 2021-ben már nem látjuk a pályán, inkább hazaututazik a családjához: “Ez volt az utolsó versenyem idén. Négy és fél hónapja úton vagyok, szóval most haza kell mennem. Az édesanyám nincs jól, vele szeretnék lenni.” – indokolta döntését.
“A koronavírus járvány miatt Ausztráliában sem ideálisak a körülmények, de otthon akarok akarok lenni a családommal. Nem az a típusú játékos vagyok, aki állandóan elismerésre vagy világranglista pontokra vadászik. Úgy érzem, semmit sem kell bizonyítanom már, és nagyon büszke vagyok arra, amit elértem.”
Az őszinte hangvételű interjúban Kyrgios azt is elismerte, hogy nem tudja, meddig akar még professzionális szinten teniszezni. A korábbi junior világelső, majd 20 évesen már a felnőttek között is 13. helyen számon tartott játékos hat ATP tornagyőzelemmel, és majd 9 millió dollár pénzdíjjal büszkélkedhet, és életkora sem indokolná még a visszavonulást.
“Ez már a nyolcadik évem a Touron. Úgy érzem, nagyon hosszú ideje vagyok itt. Látod a Zvereveket, Thiemeket, és én már jóval előttük is játszottam. Mindig azért teniszeztem, hogy legyőzzem a legjobbakat, megmutassam a személyiségemet, és ezáltal lehetőséget teremtsek, hogy segíthessek másokon. Azt hiszem, mindezt sikerült elérnem.”
“Bármi történjék velem a jövőben, az már csak ráadás. Nem titkolom, hogy valószínűleg ez az utolsó Laver Kupa, amin játszottam. De csodálatos egyéniségek és játékosok pótolnak majd.”
Kyrgios a 2022-es Ausztrál Openre, kilencedik hazai Grand Slamjére még biztosan felkészül, a távolabbi jövőről majd csak utána dönt: “Meg fogok tenni mindent, ami tőlem telik. De nem ígérem, hogy még négy vagy öt évig játszom, az egyszerűen nem én lennék.”
A kiemelt kép forrása: sportsmax.tv