ATP Párizs: Fucsovics Márton szoros csatában kapott ki Novak Djokovictól

Fucsovics Márton számára véget ért a párizsi ATP 1000-es verseny. A magyar teniszező remekül helytállt, de végül vereséget szenvedett Novak Djokovic-csal szemben. 

Fucsovics Márton miután egy végletekig kiélezett mérkőzésen legyőzte az olasz Fabio Fogninit, a harmadik fordulóba jutásért a világelső Novak Djokovic ellen mérkőzött meg. A két játékos legutóbb a wimbledoni negyeddöntőben találkozott egymással, ahol a szerb magabiztosan nyerni tudott.

Fucsovicsnak nem kezdődött túlságosan jól a találkozó. A magyar teniszező rögtön elveszítette az adogatását, és a folytatásban sem tudott közelebb férkőzni a szerbhez. Djokovic ráadásul a szett utolsó játékában breakelni tudott, és ezáltal 6-2-vel vezetést szerzett.A második felvonásban sokat dobott Fucsovics teniszén, hogy nem bukta el rögtön a szerváját, majd a következő gameben break előnybe került. A magyar játékos a játszma további részében rendkívül stabil volt az adogatása mögött, és 6-4-gyel kiegyenlített. A harmadik etapot Djokovic kezdte jobban, ám break előnye igen gyorsan elszállt. A szerb azonban nem szeretett volna egy igazán szoros végjátékot, elvette Fucsovics adogatását, és innentől már meg sem állt a győzelemig. A világelső 2 óra 1 perc játék után jutott be a harmadik fordulóba, ahol az Adrian Mannarino-Gael Monfils meccs győztesével találkozik.

A mérkőzés végeredménye: 

Novak Djokovic ( 1 )-Fucsovics Márton 6/2 4/6 6/3

Kiemelt kép forrása: eurosport.hu