ATP Miami: Zverev továbbjutott, Rublev meglepően simán búcsúzott

Tegnap már a legmagasabban kiemelt játékosok is pályára léptek Miami-ben. Alexander Zverev döntő szettben győzte le a sérülésből múlt héten visszatérő Borna Coric-ot, Andrey Rublev-re igen megsemmisítő verést mért Nick Kyrgios. 

Alexander Zverev egy olyan játékossal találkozott a második fordulóban, akit igen régen láthatott már a tenisz nagyérdeműje. Borna Coric vállsérülése miatt igen hosszú kényszerpihenőre vonult, és múlt heti Indian Wells-i visszatérése óta harmadik tétmeccsét játszotta. Az első szett kiélezett harcot hozott a két teniszező között, és azt követően, hogy Zverev 4-4-nél elvette ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, 6-4-gyel vezetést szerzett. A második felvonás elején a német némileg beragadt, és ezt Coric maximálisan kihasználta. A horvát 1-0-nál breakelt, és innentől nem engedte a szervája közelébe riválisát, így ennek köszönhetően egy 6-3-ra megnyert szettel kiegyenlített. A harmadik etapban a torna második kiemeltje villámrajtot vett, és mivel adogatóként kiválóan játszott a folytatásban, Coric számára már nem volt visszaút. Zverev nagy csatát abszolválta sikerrel a horváttal szemben, és a harmadik fordulóban a Grigor Dimitrovot búcsúztató Mackenzie McDonald-dal csap össze.

Zverev nehéz mérkőzéssel indított Miami-ben
Kép forrása: atptour.com

Andrey Rublev igen súlyos vereségbe szaladt bele a második fordulóban a floridai viadalon. Nick Kyrgios ugyanis azt követően, hogy az első szettben visszajött a break hátrányból, egy sokkal magasabb szintre tudott kapcsolni, káprázatos megoldásokkal szolgálta ki a meccsre kilátogatókat. Az ausztrál, Rublev 2-1-es vezetése után mindösszesen 2 játékot engedélyezett a torna ötödik kiemeltjének, és csupán 51 perc alatt sokkoló vereségre késztette Őt. Kyrgios készülhet a folytatásra, ahol a teniszvilág másik megértetlen zsenije, az olasz Fabio Fognini lesz az ellenfele.

Kyrgios-nak 51 perc kellett Rublev legyőzéséhez
Kép forrása: atptour.com

A tegnapi játéknapon még néhány kiemelt játékos is megkezdte szereplését Miami-ben. Casper Ruud könnyedén jutott tovább, ellenben Jannik Sinner-nek a győzelemhez három mérkőzéslabda hárítására volt szüksége a finn Emil Ruusuvouri-val szemben. A második fordulóban a versenytől az argentin Diego Schwartzman és a hazai közönség előtt teniszező John Isner is búcsúzott.

A második forduló eredményei: 

Nick Kyrgios-Andrey Rublev ( 5 ) 6/3 6/0

Fabio Fognini ( 31 )-Taro Daniel 6/7(1) 6/2 7/6(5)

Pablo Carreno Busta ( 17 )-David Goffin 6/3 6/2

Jannik Sinner ( 9 )-Emil Ruusuvouori 6/4 3/6 7/6(8)

Francisco Cerundolo-Reilly Opelka ( 16 ) 6/1 3/1-nél Opelka feladta

Gael Monfils ( 22 )-Oscar Otte 7/6(9) 6/1

Francis Tiafoe ( 28 )-Brandon Nakashima 3/6 7/6(5) 6/4

Juan Manuel Cerundolo-Kevin Anderson 7/6(7) 3/6 6/3

Casper Ruud ( 8 )-Henri Laaksonen 6/1 6/2

Alexander Bublik ( 30 )-Daniel Elahi Galan Riveros 6/7(7) 6/3 6/4

Hugo Gaston-John Isner ( 20 ) 7/6(5) 6/4

Cameron Norrie ( 10 )-Jack Draper 7/6(5) 6/4

Thanasi Kokkinakis-Diego Schwartzman ( 13 ) 4/6 7/6(3) 6/4

Denis Kudla-Lorenzo Sonego ( 19 ) 3/6 7/6(5) 6/4

Mackenzie McDonald-Grigor Dimitrov ( 26 ) 6/1 6/4

Alexander Zverev ( 2 )-Borna Coric 6/4 3/6 6/3

Kiemelt kép forrása: supersport.com