Otthon javíthat a világelső

Ezen a héten Barcelona mellett, Belgrádban is rendeznek ATP-tornát. A város szülötte, Novak Djokovic sem hiányozhat a mezőnyből.

Korántsem fényes Novak Djokovic 2022-es szezonja. A szerbek világelsőjének küzdelme az ausztrál járványügyi szabályokkal szemben szélmalomharcnak bizonyult (a kezdeti siker ellenére), így nem tudta megvédeni a címét Melbourne-ben, ráadásul Rafael Nadal végső győzelmével spanyol vetélytársa megelőzte őt a Grand Slam-győzelmek örökranglistáján. Az évindító botrány után a Dubai-i 500-as versenyen kezdte az idényt, de az elődöntőben nagy meglepetésre kikapott az akkor top 100-on kívüli Jiri Veselytől. Az év első két Masters-tornáját (Indian Wells, Miami) kihagyta, ezalatt pedig két hét erejére a világelsőségét is elveszítette az azóta megsérült Daniil Medvedevvel szemben.

A múlt héten, a salakszezon nyitányán, Monte Carlóban láthattuk újra játszani, a hercegségben viszont már az első meccsén kikapott a későbbi döntős Alejandro Davidovich Fokinától, így Djokovic lábaiban április közepével bezárólag mindössze négy mérkőzés van ebben az évben, melyek felét elvesztette. A tenisztörténelemben megcélozott ambícióinak tekintetében tehát mindenképpen javulnia kell. Erre adhat lehetőséget szülővárosának 250-es tornája Belgrádban. A Serbia Openen tavaly is tiszteletét tette, azonban kikapott az elődöntőben Aslan Karatsevtől. Az orosz idén is itt van a mezőnyben, viszont a címvédő Matteo Berrettinit nem találhatjuk a főtáblán.

Fontos megjegyezni: tavaly egy második belgrádi tornát is beiktattak a salakszezonba a Roland Garros átszervezése után – amit Djokovic már megnyert – ám annak az idei naptárban nincsen “jogutódja”.

Djokovic első mérkőzésén garantáltan szerb ellenfelet kap, legnagyobb eséllyel a magyar száramazású Györe László személyében. A világelső negyedébe került fiatal honfitársa, Miomir Kecmanovic (7.) is, aki az első fordulóban legyőzte Richard Gasquet-t. Djokovic akár a visszatérésén dolgozó Dominic Thiem-mel is összecsaphat a legjobb 8 között. A US Open 2020-as bajnokának ehhez az ausztrál Millmant majd Kecmanovicot kell legyőznie. A felső ágra sorsolták még az orosz Karen Khachanovot (3.), valamint a szintén szerb Filip Krajinovicot (8.) is, rá viszont érdekes mérkőzés várhat a friss Marrakech-i bajnok David Goffin ellen. A tavalyi döntős Aslan Karatsev (4.) az alsó ágra került, negyedébe pedig Fabio Fogninit (6.) sorsolták. Az alsó ág akár az oroszoké is lehet, ugyanis itt talákhatjuk Andrey Rublevet (2.) is, akinek ráadásul lehetséges negyeddöntős ellenfelétől, Christian Garintól (5.) sem kell már tartania, a chilei ugyanis kikapott a fiatal dán Holger Runétól.

A torna sorsolása megtekinthető teljes egészében ezen a linken.

Kép forrása: tennismajors.com