ATP Róma: Wawrinka győzelemmel kezdett, Fognini legyőzte Thiem-et

Az ATP 1000-es római versenyen elkezdődött az igazi nagyüzem, és korábbi Grand Slam bajnokok is “színpadra” léptek. Stan Wawrinkának végre sikerült meccset nyernie, azonban Dominic Thiem továbbra is valahol nagyon messzi tájakon keresi a formáját.

Stan Wawrinka megszerezte idei első győzelmét! A svájci teniszező azok után, hogy a marbellai Challanger versenyen, majd Monte-Carlo-ban egyaránt az első fordulóban búcsúzott, ezúttal legyőzte a torna 14. kiemeltjeként számon tartott, amerikai Reilly Opelkát. A háromszoros Grand Slam-győztes teniszező ugyan nehezen melegedett be a játékba, és a második szettben igen közel volt már a kieséshez, azonban megmutatta mentálisan milyen fából is faragták. Opelka ugyan két game-re került a győzelemtől, Wawrinka mégis 7:5 arányban nyerte meg a második etapot, majd a harmadik felvonást már magabiztosan zsebelte be. A svájcinak nem lehetetlen a harmadik fordulóba jutás, hiszen világranglista 361.-ként kaphatott volna jóval nehezebb második körös ellenfelet is, mint a szerb Laslo Djere. A 2015-ös Roland Garros bajnoknak ez egy igen melós mérkőzés lesz, hiszen a vajdasági teniszező kiválóan játszik salak borításon, ám mégsem elképzelhetetlen, hogy Wawrinka szerdán már azt tervezhesse miként készül a nyolcaddöntőre Rómában.

Wawrinka megszerezte első győzelmét 2022-ben!
Kép forrása: atptour.com

Wawrinka mellett egy másik Grand Slam bajnok is a küzdőtérre lépett, ám Dominic Thiem még továbbra is árnyéka önmagának. Az osztrák teniszezőnek nem volt egyszerű dolga, mivel amellett, hogy egyelőre igencsak formán kívül teniszezik, a közönség támogatását sem élvezhette, hiszen az olasz Fabio Fognini-vel csapott össze. A közönség pártfogoltsága ellenére elmondható, hogy Thiem-nek a legnagyobb gátja, az hogy egyszerűen képtelen visszatalálni korábbi, pusztító teniszéhez. Fognini egy remek labdamenetekkel tarkított, alapvetően szoros küzdelemben győzte le az osztrákot 6:4 7:6 arányban, azonban amellett nem lehet elmenni, hogy Thiem rengeteg ki nem kényszerített hibával játszik. Fognini tehát kétszettes győzelmét követően második fordulós, és azt felüdülés látni, hogy a római publikum szurkolása mellett éppen van kedve teniszezni is. A haktikus Sanremo-i a legjobb 32 között akár megmérkőzhet a szintén olasz Jannik Sinnerrel. Rómában ez a találkozó egy igazi “levesbe belekevert arany pista” lenne!

Thiem továbbra is formán kívül teniszezik
Kép forrása: today.euro-24.com

A hétfői játéknap igen sok izgalmas pillanatot tartogatott. A torna 13.kiemeltjeként jegyzett Denis Shapovalov egy igen színvonalas, és egyben késhegyig menő ütközetben győzte le a hazai közönség által maximálisan támogatott Lorenzo Sonego-t. Az első forduló másik igen hosszúra nyúló mérkőzésén a spanyol Alejandro Davidovich Fokina igen nehezen jutott csak túl, az egyre jobban teniszező, Ilya Ivashka-án.

ATP Róma, az első forduló eredményei: 

Laslo Djere-Borna Coric 6:2 6:7(3) 6:2

Stan Wawrinka-Reilly Opelka ( 14 ) 3:6 7:5 6:2

Marcos Giron-Alexander Bublik 3:6 6:4 6:3

Alejandro Davidovich Fokina-Ilya Ivashka 6:2 4:6 6:4

Nikoloz Basilashvili-Daniel Evans 7:6(2) 6:2

Denis Shapovalov ( 13 )-Lorenzo Sonego 7:6(5) 3:6 6:3

Jenson Brooksby-Flavio Cobolli 6:3 6:4

Botic Van De Zandsculp-Sebastian Korda 6:4 6:1

Fabio Fognini-Dominic Thiem 6:4 7:6(5)

Pablo Carreno Busta ( 15 )-Federico Delbonis 6:3 6:2

Karen Khachanov-Giulio Zeppieri 6:3 6:4

Alex De Minaur-Dusan Lajovic 6:4 6:1

Tommy Paul-Albert Ramos-Vinolas 6:4 6:4