Novak Djokovic az ATP Finals 2022-es bajnoka

A szerb klasszis egy szoros és egy sima szettben győzte le a szezonzáró torna döntőjében a norvég Casper Ruud-öt.

A 21-szeres Grand Slam-győztes, korábbi világelső megkoronázta remek, őszi teljesítményét a nem hivatalos világbajnokság megnyerésével és egy hétéves “böjtnek” vetett véget, ugyanis 2015 óta nem nyert ezen a versenyen. Mostani ellenfele, a norvég Casper Ruud az első szettben még feladta neki a leckét, sokáig tartotta vele a lépést, főleg adogatások terén, de mikor már úgy tűnt, hogy rövidítés döntheti el a nyitójátszmát, akkor sikerült breakelnie Djokovicnak. Ahogyan mondani szokás, evés közben jön meg az ember étvágya, a szerb pedig nemcsak az első szett végén hanem a második elején is elvette ellenfele szerváját.

Ruud ATP Finals 2022

Casper Ruud idén három nagy siker kapujához is odaért. Át tud-e majd valahol ezen lépni 2023-ban?

A torinói csarnok pályája idén nagyon gyors volt, egy jó adogatójáték sokat ért a Para Alpitourban. A vasárnapi döntőn pedig Djokovic volt az, aki szinte tökéletesen szervált, mert a meccs egésze alatt egy játékban sem volt egyenlő állás, mikor ő kezdte a labdameneteket. Ilyen teljesítményhez pont egy ász dukált az első meccslabdánál. A találkozó 1 óra 34 percig tartott.

Végeredény: N. Djokovic (szerb, 7.) – C. Ruud (norvég, 3.) 7/5 6/3

Ahogyan írtuk, a szerb parádés őszi időszakot zárt le ezzel, ugyanis a Laver Kupa óta minden versenyén döntőbe jutott, melyek közül csak a Párizs Masters utolsó meccsét veszítette el a dán tinédzser, Holger Rune ellen. Tel-Avivban, Astanában és most Torinóban azonban verhetetlennek bizonyult. Az ATP Finalst hatodszor nyerte meg karrierje során, ezzel pedig beérte Roger Federert a torna történetének örök ranglistáján. Korával (35) ő a legidősebb bajnok és az egyetlen, aki három különböző évtizedben (2008, 2012-15, 2022) valamint három különböző városban (Shanghai, London, Torinó) is negnyerte a szezonzáró viadalt.

Ahogyan azt a mérkőzés után nyilatkozta, nem nehéz évet tudhat maga mögött. Az Australian Openen és a US Openen nem indulhatott el, Wimbledont pedig bár megnyerte, de ott meg világranglista-pontokat nem osztottak ki, így az ATP rangsorában és a Grand Slam-győzelmek hajszolásában is kisebb hátrányt szedett össze Rafael Nadallal szemben. A 21-szeres Grand Slam-győztes szerb viszont nemcsak a tornán, hanem a “zöld asztalnál” is győzelmet aratott, ugyanis visszavonták ausztráliai vízumtilalmát, így az idei “viharos” kimaradása után 2023-ban visszatérhet majd kedvenc “nagytornájára”, az Australian Openre. Ne legyenek kétségeink, Djokovic jövőre ismét nagy babérkokra szeretne törni.

Konkurencia persze ezúttal is lesz. Ott van mostani legyőzöttje, Casper Ruud, aki két Grand-Slam- és egy VB-döntőt játszott idén, de még inkább meg kell említeni minden idők legfiatalabb évvégi világelsőjét, Carlos Alcarazt. S akkor még nem esett szó az idén világelsőséget is ünneplő Daniil Medvedevről, az évek óta élmezőnybe tartozó Stefanos Tsitsipasról és a bokasérülése után visszatérni készülő Alexander Zverevről sem.

Képek forrása: eredmenyek.com & AFP