Wimbledon 2023: A tizedik nap programja
A wimbledoni füves pályás Grand Slam-torna tizedik játéknapján a még kiadó helyek is elkelnek az elődöntők mezőnyében.
A Center pálya mai programjában kapott helyet a tavalyi női döntő visszavágója, a Rybakina (3.) – Jabeur (6.) közötti összecsapás, amelyet talán most is egy előrehozott döntőnek tekinthetünk. Eddig mindkettőjüknek elég nehéz sorsolása volt az elődöntőig vezető úton, de mégis sikeresen abszolválták az akadályokat. Jabeur (6.) olyan nagy neveket búcsúztatott korábban, mint Giorgi, Andreescu vagy Kvitova, a kazah címvédő pedig Cornet, Rogerst és Haddad Maia-t győzte le, igaz a brazil hölgy egy fél szett után feladni kényszerült a mérkőzést, így talán Rybakina lehet a pihentebb a mai elődöntő előtt. Összességében jelenleg 2-2-re állnak egymás ellen a felek.
A másik mérkőzés ezen a pályán a fiatal titánok harca, az Alcaraz (1.) és Rune (6.) közötti találkozó lesz. A fiatal dán fiút korábban már megcsapta a kiesés szele, pár pontra volt a kieséstől a nyolcaddöntőben a spanyol Davidovich Fokina ellen, de ettől függetlenül igazán jól működött eddig a játéka az idei tornán. Alcaraz sem panaszkodhat a formájára, az egyik legnagyobb esélyeshez méltóan viszonylag könnyedén jutott túl a korábbi ellenfelein, az előző körben a korábbi döntős Berrettinit kiejtve. Egymás elleni mérlegüket tekintve 1-1-re állnak, de most találkoznak majd először a füves borításon.
Az 1-es pályán kezd majd a torna egyik női esélyese, a fehérorosz Sabalenka (2.), aki az amerikai Keys (23.) ellen harcolhatja ki karrierje ötödik Grand Slam elődöntős szereplését. A találkozó egyértelmű esélyesének számíthat Sabalenka, aki idén kirobbanó formában van, év elején Melbourneben megnyerte az első GS trófeáját és elődöntőzött a Roland Garroson is. Az amerikai teniszező 2015-ben már eljutott a negyeddöntőig itt Wimbledonban, most ezen a mérkőzésen ugorhatja meg ezt az újabb lépcsőfokot a 2017-es US Open döntős Keys. Eddig kétszer keresztezték egymás útját a felek és 1-1-re állnak, viszont legutóbb 2021-ben Berlinben, szintén füves borításon döntő szettben Keys bizonyult a jobbnak.
A hölgyek után kezdődik majd a Medvedev (3.) – Eubanks találkozó. Korábban talán mindenki, még talán az orosz is a Tsitsipas elleni rangadóra készült, de a világranglista 43. helyezettje alaposan keresztülhúzta a korábbi számításokat. Az talán bátran kijelenthetjük, hogy így sem lesz könnyű dolga az orosznak, aki karrierje során először jutott be Wimbledonban a legjobb nyolc közé. Eubanks a görög Tsitsipas mellett egyébként korábban a második körben a hazai pályán szereplő Norrie-t (12.) is búcsúztatta meglepetésre négy játszmában. Korábban mindössze egyszer mérkőztek meg egymással, méghozzá nem is olyan régen, idén a Miami Masters negyeddöntőjében, ahol két felvonásban Medvedev győzött.
A mai nap teljes programját itt találjátok: Wimbledon 10. nap
kiemelt kép: wimbledon.com