ATP Madrid: Marozsán szoros csatában jutott tovább
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba a madridi ATP 1000-es versenyen. A magyar teniszező két rövidítést megnyerve búcsúztatta az orosz Aslan Karatsev-et.
Marozsán Fábián megkezdte szereplését a madridi viadalon. A magyar játékos első mérkőzésén a tavalyi elődöntős, Aslan Karatsev-el mérkőzött meg. A két játékos még ismeretlen volt egymás számára, hiszen most találkoztak ellenfélként először.
Marozsán bizonyult veszélyesebbnek fogadóként a találkozó elején, azonban két játékban négy lehetőséget is kihasználatlanul hagyott. Karatsev viszont 5-5-nél nagy lépést tett a szett megnyerése felé, azzal hogy elvette a magyar szerváját. Az orosz számára innen kezdődött egy olyan esemény sorozat, amit egy darabig minden bizonnyal nem fog elfelejteni. Marozsán ugyanis a fogát összeszorítva küzdött, és Karatsev adogatójátékát és a Tiebreaket összevonva nem kevesebb, mint 11 játszmalabdát hárított. A magyar ezt követően a rövidítésben esélyt kapott a szett lezárására, amit azonnal meg is tett. A második felvonásban 5-5-ig nagyon magabiztos szerva gamek követték egymást, majd egy gyors break váltásnak köszönhetően jöhetett egy újabb rövidítés. Ez a Tiebreak már nem hozott ilyen feszült pillanatokat a magyar számára, aki 7-2-re behúzva ezt a rövid szakaszt két szettes győzelemmel jutott tovább a második fordulóba. Marozsán ellenfele a legjobb 64 között az argentin Francisco Cerundolo lesz.
ATP Madrid, az első forduló eredménye:
Marozsán Fábián-Aslan Karatsev 7:6(6) 7:6(2)
Kiemelt kép forrása: index.hu