ATP Halle: Marozsán döntő szettben kapott ki Sinner-től
Marozsán Fábián a második fordulóban búcsúzott a hallei ATP 250-es versenyen. A magyar teniszező tisztességesen helytállt a világelső Jannik Sinner ellen.
Marozsán Fábián miután nagy csatában legyőzte Roman Safiullin-t, igen nagy fába vágta a második meccsén a fejszéjét. A magyar teniszező ellenfele ugyanis nem kisebb név volt, mint a világranglista vezető Jannik Sinner. A két játékosnak ez volt az első egymás elleni összecsapása.
Sinner kezdte egy korai breakkel a találkozót, azonban az előnye azonnal el is olvadt. A folytatásban 4-4-ig magabiztos adogatójátékok követték egymást, majd ismét az olasz tudott fogadóként game-met nyerni. A világelső pedig pár pillanattal később nagyon meggyőző volt saját szervája mögött, és ennek köszönhetően 6-4-gyel vezetést szerzett. A második felvonásban igazi füves pályás teniszre emlékeztető percek következtek. 5-5-nél Marozsánnak kellett egyszer nehezebb adogatójátékkal szembenéznie, aki 2 break labdát sikeresen hárított. A játszmát ezáltal rövidítés döntötte el, ahol a magyar teniszező koncentrált jobban, és ezzel következhetett a döntő szett. Sinner viszont egyáltalán nem jött zavarba az elveszített második játszmától, és egyértelműen kontroll alatt tartotta a harmadik etapot. Az olasz 5-1-re ellépett, ezután még Marozsán kozmetikázott némileg az eredményen, de a vége 6-3 lett. A világelső tehát ott van a legjobb 8 között, ahol a Jan-Lennard Struff-Stefanos Tsitsipas meccs győztesével méri össze az erejét.
ATP Halle, a második forduló eredménye:
Jannik Sinner ( 1 )-Marozsán Fábián 6:4 6:7(4) 6:3
Kiemelt kép forrása: atptour.com