Tommy Paul diadalmaskodott Queen’s Club-ban

Tommy Paul lett a Queen’s Club-ban megrendezett ATP 500-as verseny bajnoka. Az amerikai teniszező a fináléban viszonylag magabiztosan győzte le az olasz Lorenzo Musetti-t. 

Queen’s Club-ban is már a finálét rendezték meg. Az idei verseny nem a legfőbb esélyesek diadal menetéről szólt, hiszen Carlos Alcaraz a második, míg a s’Hertogenbosch-i bajnok Alex De Minaur az első fordulóban kiesett. A döntőben végül az ötödik kiemelt Tommy Paul, és az olasz Lorenzo Musetti mérkőzött meg. A két játékos még nem találkozott egymással.

A találkozó elején maximálisan Paul akarata érvényesült. Az amerikai pillanatok alatt ellépett 3-0-ra, majd nem sokkal később 6-1-re behúzta az első játszmát. A második felvonásban Musetti egy darabig stabilizálni tudta az adogatójátékát, azonban 3-3-nál elveszítette azt. Nagyon úgy nézett ki végleg eldőlhet az összecsapás, azonban Paul a győzelem kapujában megtorpant, az olasz pedig ezáltal az utolsó pillanatban visszajött. A szettet végül rövidítés döntötte el, ahol minden adott lehetett volna Musetti-nek egy döntő játszma kiharcolásához. Az olasz viszont hiába vezetett 4-1-re is, és jutott el 7-6-nál játszmalabdához is, mégsem következett harmadik etap. Paul 9-8-nál harmadszor kapta meg a mérkőzés lezárására az esélyt . Az amerikai pedig itt egy ász értékű szervát ütött, és ennek köszönhetően megnyerte a Queen’s Club-i tornát.

Tommy Paul megérdemelten lett a Queen’s Club-i verseny bajnoka, hiszen csupán a friss stuttgarti győztes Jack Draper tudott tőle szettet elvenni. Az amerikai teniszező ezzel a sikerrel megszerezte pályafutása harmadik ATP egyéni tornagyőzelmét.

ATP Queen’s Club, a döntő eredménye: 

Tommy Paul ( 5 )-Lorenzo Musetti 6:1 7:6(8)

Kiemelt kép forrása: reuters.com