Carlos Alcaraz megvédte a címét Wimbledonban
Carlos Alcaraz 2023 után ismét wimbledoni bajnok lett. A spanyol teniszező a fináléban meglepően magabiztosan győzte le a hétszeres győztes Novak Djokovic-ot.
Két hét elteltével elérkezett a 2024-es wimbledoni torna férfi egyes versenyének a fináléja. Megismétlődött a tavalyi döntő, hiszen Carlos Alcaraz és Novak Djokovic mérte össze az erejét. Alcaraz-t ezen a tornán igazán csak Tiafoe tudta kemény küzdelemre készteni, míg Djokovic-nak szettvesztései ellenére viszonylag sima útja volt a fináléig. A két játékos eddig öt alkalommal csapott össze egymás ellen, az örökmérleget 3-2 arányban a szerb vezette.
A találkozó első játéka rögtön hatalmas küzdelmet hozott, azonban a folytatásra ez már nem volt jellemző. Alcaraz 14 perces game-ben elnyerte Djokovic adogatását, és innentől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. A spanyol pillanatok alatt ellépett 5-1-re, majd nem sokkal később különösebb gond nélkül lezárta az első szettet. A címvédő a második felvonásban is momentumok alatt breakelni tudott, utána pedig ellentmondást nem tűrő teniszére a szerbnek nem sok válasza volt. Djokovic helyzetét az sem könnyítette meg, hogy 4-2-es hátránynál a játszmán belül másodszor is elveszítette a szerváját. Alcaraz pedig adogatóként továbbra is makulátlan volt, és ezáltal egyetlen játszmára került a tornagyőzelemtől.
A harmadik etapban Alcaraz igyekezett folytatni dominanciáját, és 1-1-nél lehetősége volt két szett és break előnybe kerülni. A szerb ekkor ezen a mérkőzésen először tudta felvenni a versenyt a spanyollal, és lélektanilag fontos game-met nyert meg. Djokovic ezt követően némileg emelni tudta a játéka színvonalát, azonban az egyenlő erők küzdelme csupán 4-4-ig tartott. A torna harmadik kiemeltje ekkor szinte tökéletesen teniszezett, és a térfélcsere után a címvédésért adogathatott. A spanyolnak 5-4-nél három meccslabdája is volt, a szerb ennek ellenére kiegyenlített. A két játékos ezek után probléma mentesen hozta a szerváját, vagyis következhetett a rövidítés. A Tiebreak-ban ez első hat pont után 3-3 állt az eredményjelzőn, majd Alcaraz megmutatta mennyire higgadt tud maradni a legfontosabb pillanatban. A spanyol végül 7-4-re húzta be ezt a rövid szakaszt, és ezzel másodszor lett bajnok az All England Club-ban.
Carlos Alcaraz azt követően, hogy mennyire megszenvedett Francis Tiafoe ellen, nagyon meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a 2024-es wimbledoni tornát. A spanyol ráadásul remek időzítéssel találta meg a legjobb teniszét, amivel Daniil Medvedev, majd Novak Djokovic sem tudott igazán mit kezdeni. Alcaraz ezzel megvédte a címét Wimbledonban, amivel megszerezte karrierje negyedik Grand Slam trófeáját.
Wimbledon 2024, a döntő eredménye:
Carlos Alcaraz ( 3 )-Novak Djokovic ( 2 ) 6:2 6:2 7:6(4)
Kiemelt kép forrása: bbc.com