Matteo Berrettini lett Gstaad bajnoka
Matteo Berrettini végső győzelmével zárult a Gstaad-i ATP 250-es verseny. Az olasz teniszező a fináléban nagyon magabiztosan győzte le a francia Quentin Halys-t.
A Gstaad-i versenyen a mai napon a finálét rendezték, és az volt a kérdés, hogy Matteo Berrettini vagy Quentin Halys emelheti magasba a bajnoknak járó trófeát. Az elődöntőkben az olasz útját állta a torna első kiemeltjeként jegyzett Stefanos Tsitsipas-nak, míg a francia nem kis meglepetésre legyőzte a német Jan-Lennard Struff-ot. A két játékosnak ez volt az első egymás elleni mérkőzése.
A találkozó magabiztos adogatójátékokkal kezdődött, majd Halys kapta meg először a lehetőséget 3-2-es vezetésénél a breakre. A francia azonban kihasználatlanul hagyott három fogadóelőnyt, és ezért igen nagy árat fizetett. Berrettini 3-3 után már nem bukott újabb játékot, és ennek köszönhetően 6-3-mal szettelőnybe került. A második játszmában teljes mértékben kinyílt az olló a két teniszező között. Az olasz úgy lépett el pillanatok alatt 5-0-ra, hogy ebben az öt game-ben mindösszesen 1 pontot veszített el. Halys ezek után még feliratkozott az eredményjelzőtáblára, viszont Berrettini adogatóként kíméletlenül kiszerválta a meccset. A 2021-es wimbledoni döntős 61 perc játékot követően lett Gstaad bajnoka.
Matteo Berrettini igyekszik megmutatni hónapról-hónapra, hogy a sérülése már régen a múlté. Az olasz teniszező nagyon meggyőző játékkal húzta be a Gstaad-i tornát, hiszen öt mérkőzésén egyetlen szettet sem veszített, és sikerével újra a TOP 50-ben jegyzik majd jövő hét hétfőtől.
ATP Gstaad, a döntő eredménye:
Matteo Berrettini ( 6 )-Quentin Halys 6:3 6:1
Kiemelt kép forrása: atptour.com