Stefanos Tsitsipas lett Dubai bajnoka
Stefanos Tsitsipas végső győzelmével zárult a dubaji ATP 500-as verseny. A görög teniszező a fináléban magabiztosan győzte le a kanadai Felix Auger-Aliassime-mét.
Dubai-ban ATP 500-as tornát rendeztek meg ezen a héten. Az első kiemelt Medvedev a negyeddöntőben búcsúzott, a második helyen rangsorolt Alex De Minaur pedig első meccse után csomagolhatott. A fináléban végül Stefanos Tsitsipas és Felix Auger-Aliassime csapott össze. Az elődöntőkben a görög legyőzte Taloon Griekspoor-t, míg a kanadai a francia Quentin Halys-t ejtette ki. A két finalistának ez volt a 10. egymás elleni mérkőzése, az örökmérleget Tsitsipas vezette 6-3 arányban.
Magabiztos adogatójátékokkal kezdődött a találkozó, majd Tsitsipas kapcsolt egy fokozattal feljebb. A görög teniszező 3-3 után zsinórban három game-met is sikerrel abszolvált, és ennek köszönhetően 6-3-mal vezetést szerzett. A második felvonásban először Auger-Aliassime nem tudta kihasználni fogadóként a kínálkozó esélyt, majd Tsitsipas tett hasonlóan. A görög viszont a folytatásban is igyekezett nyomást helyezni ellenfelére, és ennek meg lett az eredménye. A torna negyedik kiemeltje 4-3-nál elvette a kanadai adogatását, majd gond nélkül lezárta a meccset. Tsitsipas 1 óra 29 perc játék után lett a dubaji torna bajnoka.
Stefanos Tsitsipas önbizalmának fontos a dubaji tornagyőzelem, hiszen számára nem alakult túlságosan jól az elmúlt időszak. A görög teniszező ezzel a sikerrel megszerezte karrierje 12. egyéni ATP trófeáját.
ATP Dubai, a döntő eredménye:
Stefanos Tsitsipas ( 4 )-Felix Auger-Aliassime 6:3 6:3
Kiemelt kép forrása: atptour.com