Fed Kupa: helyszíni hangulatjelentés
Ismét rangos nemzetközi teniszversenynek adott otthont Magyarország. Természetesen ott voltunk a helyszínen mi is. Az alábbiakban szubjektív élménybeszámolót olvashatnak egy nagy eseményről.
Jani Réka Luca
forrás: Írókéz
Nem először látogat hazánkba a legrangosabb női csapatviadal. 2008-ban, szintén a Syma Csarnokban rendezték a Fed Kupa világcsoportjának küzdelmeit. E sorok írója, akárcsak most, annak idején is kint járt a helyszínen, és figyelte a világ legjobb női teniszezőinek játékát. Mostani írásomban a teljesség igénye nélkül, csak élmények és érzések, illetve gondolatok felvillantásával szeretném felidézni a rendezvény hangulatát. Ennek érdekében az általam készített fotókkal illusztráltam a leírtakat, amelyek persze nem profi minőségűek, de azért, remélem, élvezhetőek.
Szerda délután, a magyarok első meccsére egészen sokan kilátogattak, becslésem szerint 150-200 ember ült a lelátókon. Sajnos, a pályák elrendezése – véleményem szerint – nem a legszerencsésebben sikerült. Négy pályán zajlottak a küzdelmek, de ebből csak egyet lehetett rendesen figyelemmel követni, egy másikat jó magasról és jó messziről, két pályára pedig szinte egyáltalán nem volt rálátás. Pedig ott is voltak nagyon jó mérkőzések. Az egyik ilyen volt például a magyar csoportból a Nagy-Britannia – Románia találkozón Sorana Cirstea és Heather Watson összecsapása, amely előtt egy angol hölgy éppen engem kérdezett, honnan lehetne rendesen megtekinteni a meccset, nem pedig egy korláton áthajolva, merőlegesen fölülről nézve. Mivel előtte engem már az összes biztonsági őr minden létező VIP-részlegről, öltözők környékéről és tv-stábok közvetítőállásainak közeléből eltanácsolt, biztosíthattam a középkorú hölgyet, hogy az elérhető legjobb helyről nézi a meccset, amely egyébként meglepetésre 2-1-es brit győzelemmel ért véget.
Teljesen más élőben, testközelből látni a legjobbak játékát, mint a tévén keresztül. Hihetetlenül felgyorsult napjainkra már a női tenisz is. Visszaemlékezve a 2008-as Fed Kupára, úgy rémlik, még ahhoz képest is gyorsult a játék, pedig akkor a világelső Ana Ivanovic játszott. Bár Ana csak egy van, az itt fellépő élvonal is elképesztő sebességgel mozog és üti a labdát. Ugyanakkor abban is egyetértettünk jelen lévő barátommal, hogy a teniszező lányok sokkal csinosabbak így, mint tévén keresztül.
De térjünk vissza a magyar-román találkozóra. Jani Réka picit elfogódottan játszott Cirstea ellen. Ugyanakkor megtapasztalhatta, hogy az élvonal mennyivel gyorsabb ritmusban játszik. Gondolom, sokat tanult a mérkőzésből. Jól küzdött, nem vallott szégyent.
Babos Timi egy igazi világsztárral került össze. Simona Halep az egyik legnagyobb reménység, sőt, több annál, bár szubjektív véleményem szerint még ennél is sokkal többre fogja vinni. Hihetetlen könnyedséggel üt mindkét oldalról, magától értetődő természetességgel vált keresztről egyenesre, és élmény nézni a lábmunkáját. Elsöprő kezdés után már a mérkőzésért adogatott. Az, hogy Timi innen fel tudott állni, és az, amilyen játékkal fordított, lenyűgöző volt, egyszersmind hatalmas önbizalmat adhat neki. A jelenlegi legjobb magyar játékos valóban méltó ellenfele tud lenni a legjobbaknak is.
Yanina Wickmayer
forrás: Írókéz
A Belgium-Hollandia rangadót a két vérmes Benelux szurkolótáborral együtt tekintettem meg. A holland ultrák különítménye három főt számlált. A belgák jelentős létszámfölényben voltak, hiszen nyolcan szurkoltak kedvencüknek, viszont az összéletkort tekintve már nem volt ilyen egyértelmű a fölény. A három holland fan becslésem szerint együttesen jóval 200 év felett járt, a belgák nyolcan együtt sem sokkal többet tehettek ki. Élemedett koruk egyáltalán nem zavarta a narancssárgába öltözött holland drukkereket, hangosan biztatták – két pályával odébb játszó – játékosukat, Kiki Bertenst Yanina Wickmayer ellen, ugyanis a mellé a pálya mellé nem lehetett lemenni.
Másnap, még nagyobb meglepetésemre, az egyik 80 körüli holland urat mérkőzés-statisztikai lapokkal a kezében láttam, majdnem azt írtam, rohangálni, de valósághűbb, ha azt írom, közlekedni. Bertens pedig egy szoros mérkőzésen végül legyőzte Wickmayert, akit néhány perccel a meccs után a centerpálya lelátója mögött láttam, a földön ülve, végtelenül szomorúan ücsörögni. Körülnéztem, de egyetlen fiatal magyar dalia sem akadt, aki megvigasztalta volna a szép Yaninát. Uraim! Férfitársaim! Mi lesz így a nemzetközi imázsunkkal?
Tudják, miben hasonlít egymáshoz a foci és a tenisz? Abban, hogy mindenki ért hozzá.
Éppen a Babos Tímea (83.) – Diana Marcinkevica (215.) mérkőzést néztem, amikor a hátam mögött folyamatos kommentárokra lettem figyelmes. Egy rendkívül tudálékos férfihang rendre megmondta, hogyan kellene játszania Timinek, mi lenne a helyes taktika, hová kéne ütnie a labdát. Majd megtudtuk, hogy a lett lány – aki egyébként szerintem még életében nem játszott ilyen jól – lábhibával szervál. Ezt ugyan nem vette észre sem a kizárólag ezt figyelő lábhibabíró, sem a székbíró, szerencsére ő kiszúrta a hatodik sorból, az alapvonal mögötti lelátóról. Ekkor már kíváncsi lettem a hang tulajdonosára. Hátrasandítottam, és egy jóval 100 kiló feletti, szemüveges, sportosnak jóindulattal sem nevezhető ötvenes úriembert láttam, akinek általános iskolai bizonyítványában annak idején a “Testnevelés” tantárgy mellett valószínűleg a “Felmentve” bejegyzés volt olvasható.
Szombaton, az első ízben megrendezett Magyar Tenisz Napján jó volt látni a tömeget, jó volt látni a sok gyereket, ahogy képesek voltak beállni a hosszan kígyózó sorba, hogy Szeles Mónikával vagy Temesvári Andreával játszhassanak egy kicsit. Elnézve Mónikát, az jutott eszembe, hogy ha ilyen súlyban lett volna versenyző korában, lehet, hogy most minden idők legeredményesebb női teniszezője lenne.
Szeles Mónika és Temesvári Andrea
forrás: Írókéz
Amolyan tipikus magyar-kelet-európai történet az övé. Soha nem látott tehetségként indult, a korosztályos Orange Bowl-okat (nem hivatalos világbajnokság) úgy nyerte, hogy gémet is alig-alig vesztett. Mindezt a kommunista Jugoszláviából, Újvidékről indulva, karikaturista édesapja edzői felkészítésével, nem éppen klasszikus ütésekkel. Később felnőtt versenyzőként is felért a csúcsra, nem akárkit, Steffi Grafot letaszítva onnan. Majd jött az az ominózus eset, amikor egy elmeháborodott Graf-fanatikus megszúrta őt az egyik meccsükön. Bár a seb nem volt súlyos, mint utólag kiderült, a merénylet Mónika pályafutásának végét jelentette.
Persze így is csodálatos karrier az övé, de bennem mégis hiányérzet van, nem tudom, ő vajon mit érezhet ezzel kapcsolatban. Talán, ha másképp alakulnak a dolgok, sokkal többet is elérhetett volna. Mindenesetre jó volt őt itt látni, csinosabb, mint valaha, és szemlátomást jól érzi magát a bőrében.
Végül minden jól alakult a számunkra, a magyar csapat második helyen végzett a csoportjában, és jövőre is az I. csoportban játszhat. Mi pedig szurkolhatunk, annak is, hogy a Fed Kupa rövidesen visszatérjen hozzánk.