Gulbis magabiztosan nyert Nizzában
A mai nap Nizzában is döntőt rendeztek, ahol Ernests Gulbis és Federico Delbonis küzdöttek meg a végső trófeáért. A döntő végül igen csak egyoldalúan alakult, ahol a papírforma diadalmaskodott.
Egy kemény hét után tehát eljöhetett a végső összecsapás a lett és az argentin srác között. Mind a két játékos más-más utat járt be a döntőig. Delbonis-nak két kiemelt is az útjába került, azonban Isner és Simon se tudott megálljt parancsolni a fantasztikusan teniszező argentinnak. Gulbis-nak mindösszesen az elődöntője sikerült könnyűre, előtte Klizan és Tursunov is megizzasztotta a lettet. Mind a ketten idei második tornagyőzelmükért hajtottak, mivel előbbi Marseille-ben, utóbbi játékos pedig Sao Paulo-ban emelhette magasba a győzelemért járó serleget. A két játékos még nem találkozott egymás ellen ATP versenyen.
Az első játszmában a lett fiú kezdett jobban. Argentin ellenfele talán egy picikét megijedt az óriási lehetőségtől és ez a játékán is meglátszott. Első szerváiból a pontok felét sem tudta megnyerni, még Gulbis ugyanebben 100 %-os maradt a játszma végéig. A második kiemelt kétszer is elvette nem meglepő módon vetélytársa adogatását és 6/1-el vezetéshez jutott. A második játszmában viszont Delbonis kezdett feljavulni. Pörgetései egyre hosszabban találták meg a pályát, amikből jött néhány fontos nyerő is. Ennek ellenére az argentin így sem játszhatott néha nyugodtan adogatóként, de szerváját most nem bukta el. Legnagyobb pechjére a lett játékos is végig tartotta stabilan a szerváját, így következhetett a Tiebreak. Itt viszont ismét Gulbis tudott jobban felpörögni, aki 7-5-re behúzta a rövidítést és 6/1 7/6-al megnyerte a döntőt.
A 2014-es nizzai verseny bajnoka tehát a lett Ernests Gulbis lett, aki idei második tornagyőzelmét aratta Marseille után. A lett teniszezőnek egyébként ez volt pályafutása hatodik ATP diadala egyéniben. A két játékost majd természetesen a holnap kezdődő Roland Garros-on láthatjuk majd, ahol a nizzai győztes majd Lukasz Kubot-al játszik, a torna döntőse pedig Dusan Lajovic ellen kezdheti meg a szereplését.
A döntő eredménye:
Ernests Gulbis(2)-Federico Delbonis(7) 6/1 7/6(5)
Kiemelt kép forrása: opennicecotedazur.com