A jövő világelsői, 3. rész – Borna Coric

2014. augusztus 1.
by Írókéz

 

A jövő reménybeli nagy bajnokait bemutató sorozatunkat egy 17 éves horvát tehetséggel folytatjuk.

Cikksorozatunk megtervezésénél nem gondoltuk, hogy szinte minden főszereplője éppen a róla szóló rész megjelenése előtt hajtja végre azt a bizonyos “nagy dobást”, amely miatt a szélesebb közönség is megismeri a nevét. Pedig ez most is így történt. Az előző részben, Alexander Zverev bemutatásánál már jeleztük, hogy a következő írás szereplője Borna Coric lesz. Azóta – éppen a múlt héten – a horvát fiú a hazai, umagi tornán szinte megismételte Zverev hamburgi menetelését.

coric

forrás: challengertennis.files.wordpress.com

Egyébként is sok a hasonlóság a két fiú pályafutásában. Az 1996. 11. 14-én született Borna szintén ötévesen kezdett teniszezni, és már nagyon fiatalon figyelemre méltó eredményeket ért el. 2013-ban elődöntős volt az Australian Open és a Roland Garros junior versenyszámában, majd a US Open megnyerésével Grand Slam győztes és világelső lett. Zverevvel ellentétben, az öt hónappal idősebb Coric már tavaly is rendszeresen részt vett felnőtt profi versenyeken, először a létra legalsó fokán, Futures tornákon próbálkozott. Próbálkozásait teljes siker koronázta, hiszen öt versenyt is meg tudott nyerni, nem is akármilyen helyszíneken, többek között Nigériában és Törökországban is. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a török tenisz óriási fejlődésben van. Rengeteg teniszlétesítmény épül, nagyon sok versenyt rendeznek és sok jó szakembert csábítottak magukhoz utánpótlásedzőnek. Ne lepődjön meg senki, ha néhány év múlva több török névvel is találkozunk a világranglista felső régióiban.)

Visszatérve Coric-hoz, kontinenseket átszelő turnéja még egy kínai és egy thaiföldi Futures-döntőt is eredményezett a számára, valamint bekerült a horvát Davis Kupa csapatba, ahol a britek ellen pályára is lépett, nem is akárki, Andy Murray ellen. A 2014-es esztendőnek már ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve vágott neki. Ennek ellenére a tornagyőzelmek elmaradtak, legjobb eredménye az év első felében egy zágrábi Futures-elődöntő volt.  Ismét szerepet kapott viszont a nemzeti Davis Kupa csapatban, és a lengyelek ellen ismét egy nagyágyú, Jerzy Janowicz (21.) állt a háló túloldalán. A horvát tehetség élete második, öt nyert játszmára menő mérkőzésén fantasztikusan helytállt: döntő szettben verte jóval esélyesebb ellenfelét.

A horvát fiú mostanában már ATP tornák selejtezőiben is próbálkozik, egyelőre még nem jutott túl az első fordulón. Ismét jött azonban a jó helyre született tehetségek segítője, a szabadkártya: Borna, akárcsak tavaly, ismét lehetőséget kapott az umagi ATP 250-es verseny főtábláján való indulásra. A lehetőséggel a legjobban élt: az első körben Edouard Roger-Vasselin-t (46.) verte, a másodikban pedig múlt évi legyőzőjét, a Nadal feletti diadalával már ATP tornát is nyerő Horacio Zeballost (117.) fektette kétvállra.

forrás: cdn.sports.fr

forrás: cdn.sports.fr

A negyeddöntőben Fabio Fognini (20.) ellen is jól indult a mérkőzés, Coric 7/5-re nyerte az első szettet. A folytatásban azonban a rutinos olasz fordítani tudott és ő jutott tovább. Borna így is elégedett lehet, hiszen – Zverev bravúrját megismételve – 17 évesen mérkőzést nyert ATP tornán, és beverekedte magát a világranglistán a legjobb 200-ba.

A 185 cm magas fiatal tenisz-sztár imád a medence partján lazulni. Gyerekkori ideáljai Goran Ivanisevic (ki más lehetne) és Rafael Nadal voltak. Állítása szerint, ha nem a teniszt választja, bokszoló lett volna, kedvenc sportolója Mike Tyson. Célja a felnőtt világelsőség, amelyért keményen dolgozik nap mint nap.

Kiemelt kép forrása: www.hrsport.net

teniszedzo

A hozzászólások le vannak zárva.