Összejött a Nishikori-Raonic döntő Tokióban
Reggel már a döntőért küzdöttek meg Tokióban, ahol végül érvényesült a papírforma. A fináléba Kei Nishikori és Milos Raonic került be.
Az első elődöntőben felkészülhettünk a nagy szervák és a stabil alapvonal játék csatájára. Milos Raonic eddig magabiztosan menetelt kiemelthez mérten, a francia Gilles Simon ellen akarta tovább folytatni nagyszerű szereplését. A mérkőzést a kanadai kezdte jobban. A break lehetőségnek a közelébe sem engedte vetélytársát, Simon szerváinál pedig kétszer is ő nyerte a játékot. A 6/1-es első szett ennek fényében nem is tűnt annyira nagy meglepetésnek. A második játszmában Simon már kezdett feljavulni, azonban ez kevésnek bizonyult a fordításhoz. Raonic továbbra is hiba nélkül hozta a szervajátékokat és egy break el is döntötte a mérkőzést. A torna harmadik kiemeltje tehát meggyőző játékkal bejutott a fináléba, ekkor még várta az ellenfelét.
A kanadai ellenfele a Kei Nishikori-Benjamin Becker mérkőzés győzteséből került ki. A németnek mindenképpen önbizalom növelő lehetett az elődöntő, mivel az idei Hertogenbosch-i döntőn kívül nem voltak túl jó eredményei. Ennek tudatában Becker igen csak feltüzelte magát, mivel rögtön 6/4-el elvitte a nyitó szettet. A második játszma után viszont már inkább az volt a kérdés, hogy lehet-e 0-6 után ismét koncentráltan lejátszani egy döntő szettet. Becker adogatásainak hatékonysága hirtelen megcsappantak, amit Nishikori rendre kihasznált. Következhetett a döntő játszma, ahol már egy jól játszó Nishikori-t és egy első játszmás teniszt mutató Beckert láthattunk. A rövidítésig el is ment a két teniszező, majd a japán akarata érvényesült, mivel tenyeres oldalról teljes mértékben szétszedte ellenfelét. Nishikori döntő játszmában jutott a fináléba, így megküzdhet pályafutása hetedik tornagyőzelméért.
Az elődöntők eredményei:
Kei Nishikori-Benjamin Becker 4/6 6/0 7/6(2)
Milos Raonic-Gilles Simon 6/4 6/1
Kiemelt kép forrása: news.yahoo.com