ATP Basel, Valencia: Federer és Nadal is simán nyert, Berdych kiesett

Bázelben pályára lépett Roger Federer és Rafael Nadal is, akiknek összesen 1 órára és 43 percre volt szükségük a mérkőzésük abszolválásához. Valenciában búcsúzott a múlt heti stockholmi torna bajnoka, Tomas Berdych.

Federer eddig öt alkalommal tudta elhódítani a bázeli trófeát, ehhez azonban tíz döntőre is szüksége volt, ami szokatlan a Maestro-tól. Idén első kiemeltként indult harcba a hatodik hazai sikeréért és ennek megfelelően lépett pályára az első fordulóban Gilles Muller ellen.

Az év végi világelsőségre pályázó Federernek mindössze 47 percre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze ellenfelét, aki ellen már 5-0-ás mérleggel rendelkezik. Federer öt ászt, összességében pedig 12 nyerőt vágott be Muller térfelére az első játszmában, a másodikban pedig egyetlen adogatópontot sem veszített, így nem meglepő a 6-2, 6-1-es végeredmény. Ma a második fordulóban Denis Istomin lesz a svájci ellenfele.

Nadal már a második mérkőzését játszotta szerdán, Bolelli legyőzése után egy újabb selejtezős, Pierre-Hugues Herbert állt a pálya túloldalán. A spanyol 15 nyerőt ütött a találkozón, amire ellenfele 11 kettős és 30 ki nem kényszerített hibával válaszolt, így 57 perc leforgása alatt ki is alakult a 6-1, 6-1-es végeredmény. Nadal 2004 óta először szerepel Bázelben, ahol pályafutása harmadik fedett pályás tornagyőzelmére készül. Fedett pályán eddig csak a 2005-ös madridi mastersen és tavaly Sao Pauloban tudott nyerni.

Pályafutása legnagyobb győzelmét aratta a jövő nagy reménysége, a 17 esztendős  Borna Coric, aki a világranglistán 13. Gulbist küldte haza 7-6, 6-3-al. Ha a következő körben Golubev ellen is sikerrel veszi az akadályt, akkor Nadal ellen mérkőzhet majd az elődöntőbe jutásért.

Egy másik 17 éves játékos, Alexander Zverev is kivillantotta a fogát az ötödik kiemelt Dimitrov ellen, de a bolgár 14-ből 11 breaklabdát hárítva végül meg tudta fordítani a találkozót. Ha Pospisilt is sikerül legyőznie, akkor a negyeddöntőben példaképe, Roger Federer várhat Dimitrovra.

Ferrer karnyújtásnyira került 600. ATP mérkőzésgyőzelméhez Forrás: tennis.com

Ferrer karnyújtásnyira került 600. ATP mérkőzésgyőzelméhez
Forrás: tennis.com

Valenciában a második kiemelt Berdych vasárnapi stockholmi győzelme után nem érkezett felvenni a valenciai pálya ritmusát és két játszmában kikapott Pablo Andujartól. Egy másik múlt heti tornagyőztesnek, Andy Murray-nek viszont nem okozott gondot az akklimatizáció, 10 ászt ütve 6-3, 6-3 arányban búcsúztatta Melzert. Berdych a hetedik helyen állva mindössze 220 ponttal előzi meg Murray-t a londoni világbajnokságon való szereplésért vívott versenyben, így a skót egy jó szerepléssel növelheti a részvételi esélyeit.

Az első kiemelt David Ferrer is a VB részvételért küzd. Negyedik, Valenciában aratott diadala esetén egészen a hatodik helyre jöhetne fel a tabellán. Ehhez első lépésként Seppit kellett legyőznie, aki ellen ugyan 1-4-re is állt a második játszmában, de végül sikerült elkerülnie a döntő játszmát és 6-3, 7-5-el jutott tovább. A spanyol mindössze két győztesen megvívott mérkőzésre van pályafutása 600. ATP meccsgyőzelmétől, az 599.-et a 2004-es bajnok Fernando Verdasco ellen arathatja a mai napon.

A második kiemelt Berdych mellett a negyedik helyen rangsorolt Lopez is csomagolhatott, őt a fiatal Carreno Busta intézte el két játszmában.

ATP 500, Bázel, Eredmények:

Golubev – Gabashvili – 6-3, 6-3

Coric – Gulbis – 7-6, 6-3

Istomin – Janowicz – 6-1, 6-1

Goffin – Dodig – 7-6, 6-4

Nadal – Herbert – 6-1, 6-1

Federer – Muller – 6-2, 6-1

Dimitrov – Zverev – 2-6, 6-4, 6-2

ATP 500, Valencia, Eredmények:

Andujar – Berdych – 6-3, 6-2

Bellucci – Youzhny – 7-5, 6-3

Murray – Melzer – 6-3, 6-3

Bautista-Agut – Giraldo – 6-4, 6-4

Ferrer – Seppi – 6-3, 7-5

Carreno-Busta – Lopez – 6-4, 6-4

Robredo – Lu – 6-2, 6-4

A kiemelt kép forrása: ndtvimg.com

A hozzászólások le vannak zárva.