Memphis: Nishikori, Nishikori és megint Niskhikori
Kei Nishikori abszolút egyeduralkodóvá vált a memphisi tornán. A japán 2013 óta megállíthatatlan, ezúttal Kevin Anderson volt az áldozat.
Úgy tűnik Memphis már nagy részben tavalyi forgatókönyvét másolta le- Kei Nishikori első kiemeltként jött, látott és győzött. Idén ez a diadal már egy sokkal rögösebb úton lett az övé, mivel a finálét leszámítva csak döntő játszmás mérkőzéseken tudott a következő fordulóba jutni. A japán, hogy ezt a szálat még egy kicsit tovább fűzzük háromszor is szetthátrányból gyűrte le a döntőig az amerikai armadát, mivel Kraijcek, Harrison és Querrey is igen csak megnehezítették a dolgát.
Kei Nishikorinak tehát három pokolian nehéz mérkőzés után a bombaszervákat adogató dél-afrikai Kevin Andersonnal kellett farkasszemet néznie. Anderson ráadásul sokkal kevesebb pályán töltött órával érkezett meg a tegnapi döntőre, az első két mérkőzésén nem kellett sokat teniszeznie. Az elődöntőben Anderson útjába is egy amerikai teniszező szeretett volna állni, azonban ő sem tudta megakadályozni az álomdöntő kialakulását Memphisben.
Na de akkor lássuk a döntő történéseit…
Nishikori már az első pillanattól kezdve jelezte, hogy ő itt a kétszeres bajnok és idén is a trófeáért jött vissza. Rettentően agresszívan kezdett, hosszú labdáival kellemetlen helyzetben hozta ellenfelét. Anderson is megmutatta remek formáját, ennek ellenére a japán tenyereseivel látszólag továbbra sem bírt sokat kezdeni. A dél-afrikai hiába jött vissza a mérkőzésbe viszonylag hamar, 4-4-nél újra elbukta a szerváját és ez az első szettet tekintve már végzetes hibának bizonyult számára. Nishikori a végjátékra látszólag nyugodtabb maradt és kiharcolta a szettelőnyt.
A második játszmában Nishikori szemet kápráztató dolgokat művelt. Egy pont ezek közül, úgy tűnt végleg eldöntheti a mérkőzést. A japánt 2-2-nél Kevin Anderson tenyereseivel ostromolta, a címvédő mégis egy elképesztően merész elütéssel elnyerte ellenfele szerváját. A varázslat ezek után sem állt meg, Nishikori észbontóan teniszezett- zseniális elütéseivel, röptéivel és kőkemény tenyereseivel levegőhöz sem engedte Andersont. Habár a befejezés nehezen ment Nishikorinak, mivel csak a harmadik mérkőzéslabdáját tudta csak kihasználni, összességében megérdemelten nyerte meg a memphisi döntőt Andersonnal szemben.
Nishikori tehát megszerezte idei első tornagyőzelmét, ami pályafutása során már a nyolcadik volt a japán teniszezőnek. A 25 éves játékos sikerével a ranglista helyezésén viszont javítani nem tudott, továbbra is az előkelő ötödik pozíciót foglalja el a friss világranglistán.
A döntő eredménye:
Kei Nishikori(1)-Kevin Anderson(2) 6/4 6/4
Kiemelt kép forrása: atpworldtour.com