Federer: Azért jöttem, hogy a legjobb játékosokkal játsszak
Kőkemény sorsolást kapott Roger Federer Indian Wells-ben, de a 18-szoros Grand Slam győztes nem különösebben foglalkozik a sorsolással.
A világranglista tizedik svájci játékos a negyedik fordulóban Rafael Nadallal, a nyolc között pedig Novak Djokovic-csal találkozhat. Federer szerint nehéz dolga lesz a tornán, de nincs katasztrófa.
“Az legtöbb játékossal nem is fogok találkozni, mert mire összefuthatnánk, már kiejtik egymást. Az első infó amit kaptam, hogy vagy Dudi Selával, vagy Stephane Robert-el kezdek. Úgy gondoltam, rendben. Utána megtudtam, hogy Rafa az én részemen van, és később Novak lehet az ellenfelem a négy közé jutásért. Rendben. Azért jöttem ide, hogy a legjobb játékosok ellem játsszak, nem számít, ha az elődöntőben, a döntőben, vagy a negyedik fordulóban találkozom velük. Az egyetlen gond, hogy a nagy játékosok közül sokan már a torna korai szakaszában búcsúzni fognak, de ugyanakkor megnyílik az út a többi játékos számára, akik így előreléphetnek a világranglistán.”