Nagyszerű helytállás a Fed-kupában

2019. február 9.
by cort

Jól szerepelt a magyar csapat a Bath-ben megrendezett Fed-kupán, és bár a bravúr elmaradt, csakis pozitív jelzőkkel lehet illetni a lányok szereplését.

Azt már talán előzetesen is gondolhattuk, hogy a hazai pályán szereplő britek mögött a második helyért harcolhatnak Gálfi Dalmáék, de a mutatott játék, és a jó eredmények még talán a legelfogultabb magyar szurkolóknak is meglepetést okoztak.

A négy napos esemény első napján mindjárt a legnagyobb rivális görögök ellen kezdtek a magyar lányok. Dalma 6-3 6-0-ra verte Grammatikopoulout, Maria Sakkari pedig 6-3 6-2-re nyert Bondár Anna ellen, így a páros mérkőzés döntött az összecsapás kimeneteléről. Ezt a Gálfi Dalma, Jani Réka Luca kettős 6-3 6-4-gyel abszolválta, ezzel pedig nagy lépést tettek a biztos bennmaradás felé.

A második napon a kevésbé veretes szlovén csapat várt a magyarokra, akiket komolyabb megerőltetés nélkül vertek Dalmáék. Gálfi 6-1 6-4 arányban nyert Kaja Juvan ellen, Bondár Anna pedig karrierje első top 100-as győzelmét aratta Danila Jakupovic ellen. Jani Réka és Nagy Adrienn három szettben még behúzta a párost, és jöhetett a hazaiak elleni csoportelsőséget eldöntő összecsapás.

A mindent eldöntő párosítás első meccsén Gálfi Dalma a világranglista 86. Katie Boulterrel találkozott. A mérkőzést a brit lány kezdte jobban, 5-1-es vezetést követően 6-4-gyel abszolválta a szettet. A második játszma két gyors breakkel kezdődött, de a döntés a tie-breakre maradt, amiben a magyar teniszező koncentrált jobban, jöhetett a döntő felvonás. A forgatókönyv a második szetthez hasonlóan egy korai break-váltással indult, és ismét a rövidítésre maradt a döntés, amiből ezúttal Boulter került ki győztesen. Nem volt tehát könnyű helyzetben a magyar csapat, különösen annak tudatában, hogy Bondár Annára a korábbi világranglista negyedik Johanna Konta várt. Az első szett a várt játékot és eredményt hozta, Konta esélyt sem adva villámgyorsan, 6-2 arányban behúzta a játszmát. A folytatásban azonban Anna is megérkezett a meccsbe, óriási csatában 7-6-tal kiegyenlített. A döntő szett még nagyobb izgalmakat hozott, és ami ennél is fontosabb, a magyar játékos állt közelebb a győzelemhez. Bondár nagyszerű tenisszel meglépett 3-1-re, de Konta néhány játékkal később kiegyenlített, és további breaklabdákat hárítva rövidítésre hozta a szettet. A brit 4-4 után már nem engedett több pontot ellenfelének, és hozta a meccset.

A mai napra így már csak a helyosztók maradtak, ahol a csapat másik két játékosa, Jani Réka és Nagy Adrienn is szerepet kapott egyéniben. A két hölgy élt a lehetőséggel, és mindkét mérkőzést megnyerve 2-0 arányban legyőztük a horvátokat.
Nagyszerű teljesítmény, és szép játék! Gratulálunk lányok!

A hozzászólások le vannak zárva.