Gulbis hihetetlen meccsen legyőzte Federert

2014. június 1.
by Írókéz

 

A mai szép vasárnapon az urak mezőnyében a nyolcaddöntőket rendezték. Természetesen mára is jutott meglepetés, nem is akármekkora. Kiesett a 17-szeres Grand Slam bajnok, Roger Federer.

Bár ma már a legjobb nyolc közé jutásért játszanak, két találkozót még be kellett fejezni az előző fordulóból, ugyanis tegnap sötétedés miatt félbeszakadtak. A 30 éves Fernando Verdasco, bár az előző fordulóban ötjátszmás mérkőzést vívott, és így elvileg fáradtabb lehetett, mint fiatalabb ellenfele, mégis könnyedén, három szettben intézte el Richard Gasquet-t.  A francia fiú mentségére szolgáljon, hogy közvetlenül a verseny előtt tért vissza sérüléséből, és jelentős meccshiánnyal küszködött.

A másik áthozott mérkőzés Murray és Kohlschreiber között döntő szett 8-8-nál szakadt félbe. Tegnap este a skót fiú már izomsérüléssel játszott, ma viszont újra száz százalékos állapotban teniszezett, és meg is nyerte a mérkőzést, bár a német teniszező ellen bréklabdát is kellett hárítania.

A mai “első” mérkőzés a két nagy adogató, Tomas Berdych és John Isner között nagy csatát sejtetett. Az ilyetén várakozások  nem jöttek be, az amerikai versenyző nem tudta megnehezíteni cseh ellenfele dolgát, sőt, ezúttal az Isnerre jellemző tie breakek is elmaradtak. Vagy Izzy talán csak nem tudta elviselni a száguldó hibiszkuszok látványát Berdych pólóján, mindenesetre sima vereséget szenvedett.

A nap egyik legjobban várt találkozóján az immár négyszeres családapa Roger Federer és a fenegyerek Ernests Gulbis csapott össze. Összecsapásuk pikantériáját az adta, hogy a múltban Gulbisnak volt egy nyilatkozata, amelyben kifogásolta a napjainkban a sztárok között dúló nagy barátkozást, és Federert, valamint Nadalt halálosan unalmas figurának nevezte.

Ernests Gulbis nem barátkozik Forrás: www.10sballs.com

Ernests Gulbis nem barátkozik
Forrás: www.10sballs.com

Nem könnyű meccs várt a Grand Slam csúcstartóra, ugyanis Gulbis idén nagy formában van. Két tornát is nyert már ebben az évben, utoljára éppen a múlt heti nizzait, és salakon hét meccses veretlenségi sorozattal, duzzadó önbizalommal lépett pályára. A lett fiú már korábban deklarálta, hogy ő bizony a világelsőségre tör, és ha ettől még messze is van, időnként tényleg káprázatosan játszik.

Az első szett szoros volt, a vége pedig amolyan igazi “Federeresre” sikeredett: a bajnok a legfontosabb pillanatokban előhúzott egy-egy jó ütést, és bezsebelte a játszmát a csodálkozó Gulbis orra előtt. A második szett is jól alakult a svájci számára. 5-3-as vezetéshez, sőt 40-15-nél két szettlabdához jutott. Mondanunk sem kell, ezek a szettlabdák gyakorlatilag meccslabdáknak feleltek meg, hiszen a rutinos Federer ellen szinte lehetetlen két szett hátrányból fordítani.

Ami ekkor történt, az teljességgel hihetetlen, és Roger talán még mindig azon töpreng, vajon mi történhetett. A svájci kidolgozott egy szép labdamenetet, az ellenfél fonákjára támadott, és a hálóra futott. Gulbis, kiszorítva, csak visszaemelte a labdát, éppen az előre mozgó ellenfél feje fölé, majd leállt, és teljesen kiszolgáltatva ott maradt a fonák sarokban. Federernek, egy méterre a hálótól, csak be kellett ütnie a lecsapást a másik oldalra.

11 éves gyerekek már tökéletes biztonsággal végrehajtják ezt az ütésfajtát. Roger azonban, az utolsó pillanatban meggondolta magát, és – talán arra számítva, hogy Gulbis elindul a tenyeres oldalra – kifordítva a csuklóját, visszaütötte a labdát ugyanarra az oldalra, éppen a meglepett ellenfél kezébe, aki köszönte szépen, beütötte azt az üres pályára, elkerülve ezzel a két szettes hátrányt. Ez a jelenet annyira megzavarta a Garros egykori bajnokát, hogy ezek után rövidítésben elvesztette a második szettet, majd ezt követően 6/2-re a harmadikat is.

A negyedikben Gulbis kissé túlságosan nyeregben érezte magát, amit Federer természetesen kihasznált, és behúzta a negyedik játszmát. Az ötödikben azonban a jurmalai fiatalember ismét agresszívebben játszott, brékelte a svájcit, és végig is tudta vinni brékelőnyét, a férfi torna eddigi legnagyobb meglepetését okozva.

Eredmények:

FT Tomas Berdych 666
John Isner444
FTPhilipp Kohlschreiber633610
Andy Murray 366412
FTRichard Gasquet323
Fernando Verdasco 666
FT Ernests Gulbis 6 57 7646
Roger Federer7 76 3263

Kiemelt kép forrása: www.tennistv.com