Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

WTA Eastbourne-és Hertongebosch összefoglaló

2014. június 20.
by Airon

Csütörtökön már  a negyeddöntőket rendezték a héten zajló két WTA tornán. Az angliai tornán sérülés miatt az egyik legnagyobb esélyestől vettünk búcsút, Hollandiában az idei Roland Garros egyik elődöntőse esett ki.

Eastbourne

A negyeddöntőnél járva már csak három kiemelt volt talpon a nyolc közül. A héten többek között Radwanska, Jankovic és Azarenka is igen gyorsan Wimbledon felé vehette az úti célját. A top játékosok közül már csak Kvitova, Kerber és Wozniacki élte túl az első két forduló bonyodalmait.

Közülük egy játékosnak sajnálatos módon már a mérkőzése előtt a feladást kellett választania. Petra Kvitova ugyanis a hazai Heather Watson ellen lépett volna pályára, azonban lábsérülés miatt visszalépett a találkozótól. A brit lány az elődöntőben majd az amerikai Madison Keys-el néz farkasszemet.

wozniacki

Wozniacki kemény csatára kényszerült giorgi ellen
Kép forrása: rippa.com

A korábbi világelső, Caroline Wozniackinak igen nehéz dolga akadt, mivel az olasz Camila Giorgi-t csak döntő szettben sikerült legyőznie. Az első szettet még a torna meglepetésemberének tartott játékos nyerte rövidítésben, majd a dán egy picit összeszedte magát. Egyre élesebb ütéseivel 6/4 6/2 arányban fordítani tudott és így elérte az elődöntőt.

kerber

Kerber könnyedén jutott az elődöntőbe
Kép forrása: livetennis.com

Ellenfele majd a német Angelique Kerber lesz, akinek az orosz Ekaterina Makarova legyőzése nem jelentett túl nagy problémát. A torna ötödik kiemeltje végig nagyon magabiztosan és pontosan játszott, így az eredmény teljes mértékben tükrözi a mérkőzés képét. A jó formában lévő Bremen-i 6/2 6/1-el lépett a legjobb négy közé.

A negyeddöntő eredményei:

Anglique Kerber-Ekaterina Makarova 6/2 6/1

Caroline Wozniacki-Camila Giorgi 6/7(7) 6/4 6/2

Madison Keys-Lauren Davis 6/2 6/1

Heather Watson-Petra Kvitova wo.

Hertogenbosch

Idén a hollandiai tornát is a kiemeltek hullása jellemezte. A legérdekesebb, hogy az előzetes esélyesek közül már Simona Halep, Dominika Cibulkova vagy éppen a kanadai Eugenie Bouchard sincs már versenyben.

vandeweghe

Vandeweghe meglepetésre a Roland Garros elődöntősét ejtette ki
Kép forrása: live.sportlive.co.za

A negyeddöntőben is már csak a két legalacsonyabban rangsorolt kiemelt maradt talpon. Közülük a kiesések sorát az idei párizsi Grand Slam torna elődöntőse folytatta. A spanyol Garbine Muguruza ugyanis az amerikai Coco Vandeweghe ellen szenvedett két szettben vereséget. A kiemeltek becsületét végül a cseh Klara Koukalovának sikerült valamennyire megőriznie, aki egyre magabiztosabban menetel a döntőbe a Topself Open-en.

A felső ágon a szlovák Magdalena Rybarikova úgy tűnik, tovább folytatja jó szereplését Hollandiában. Miután nagy csatában legyőzte Petkovic-ot, most könnyedén túllépett a német Anina Beck-en. Az elődöntőben majd a kínai Jie Zheng lesz az ellenfele. A korábbi Wimbledoni elődöntős a negyeddöntőben kegyetlenül játszott és 6/3 6/0-val hazaküldte az ukrán Elena Svitolinát.

A negyeddöntő eredményei:

Magdalena Rybarikova-Anina Beck 6/2 7/5

Jie Zheng-Elina Svitolina 6/3 6/0

Coco Vandeweghe-Garbine Muguruza 7/6(3) 6/1

Klara Koukalova-Yaroslava Shvedova 6/2 6/4

Kiemelt kép forrása: theepochtimes.com