Davis Kupa 1. nap: Robog a döntő felé Franciaország és Svájc

A hétvégén Franciaország és Svájc ad otthont a Davis Kupa elődöntős küzdelmeinek. Az ellenfelek Csehország, valamint Olaszország voltak, akik csalódottan vonulhattak pihenőre az első nap után.

 Franciaország-Csehország 2-0

gasquet

Gasquet-tól fantasztikus fonák nyerőket láthatott hazai közönsége
Kép forrása: thenational.ae

Bár még nem érkezett el május vége, mégis a Roland Garros vörös salakján szoríthattak a nézők kedvenc válogatottjukért. Az első mérkőzésen Richard Gasquet és Tomas Berdych feszült egymásnak. A hazaiak második számú játékosának ugyan ebben az évben nem voltak kimagasló eredményei, ezen a meccsen fantasztikusan játszott. Gasquet a párizsi közönség buzdítására teljes mértékben feltüzelte magát, amivel a játék minden elemében felülkerekedett Berdych-en. Az első játszmától kezdve elképesztően stabil teniszt nyújtott, fonákjaival pedig végig sakkban tartotta ellenfelét. A cseh hiába szeretett volna dominálni a labdameneteken belül, igen gyakran védekezésre kényszerült. A találkozó végül simábban dőlt el, mint amit ettől a mérkőzésből lehetett várni. Gasquet 6/3 6/2 6/3 arányban győzött, ezzel Franciaország 1-0-s előnybe került.

tsonga

Tsonga szokásos öröme a győzelem után
Kép forrása: ctpost.com

Jo-Wilfried Tsongától már a kötelező győzelmet várta a hazai közönség Lukas Rosol ellen. Bár a cseh teniszező igen jó képességekkel rendelkezik, mégse tudta a legmagasabban rangsorolt francia játékost igazán megszorítani. Hosszú és látványos labdamenetek, néhol Rosol részéről igen szép megoldások. A meccset ennek ellenére Tsonga irányította, aki sokszor csak visszatette a pályára a labdát, azonban a megfelelő pillanatokban kellően agresszívan és okosan teniszezett. Ez eredményében hajszálhíján lemásolta a nyitómérkőzést: 6/2 6/2 6/3. Franciaország az első nap után tehát 2-0-ra vezet, így ha behúzzák a párost, már biztosan döntősök.

Az első nap eredményei:

Richard Gasquet-Tomas Berdych 6/3 6/2 6/3

Jo-Wilfried Tsonga-Lukas Rosol 6/2 6/2 6/3

Svájc-Olaszország 2-0

federer4

Federer egy szoros mérkőzésen győzte le Bolleli-t
Kép forrása: timesunion.com

A másik párharc Genevában Svájc és Olaszország között folyt. Roger Federer a US Open elődöntőben elszenvedett veresége után Simone Bolleli ellen szeretett volna javítani. Az olasz játékos jól tartotta magát kemény ütéseivel a négyszeres családapa ellen, aki egy szoros rövidítés után tudott csak szett előnybe kerülni. Bár Bolleli dinamikus ütései néhol gondot okoztak a korábbi világelsőnek, mégis a fontos pillanatokban Federer tudott jobban koncentrálni a második játszmában. 5-4-nél egy röptéből ütött átemelés, majd egy fonák nyerő. A svájci kezdte teljesen a maga javára fordítani a találkozót. A harmadik szettben pedig korán break előnybe került, innentől pedig már nem engedte vissza a találkozóba ellenfelét. Federer szokásosan rengetegszer lépett fel a hálóhoz, ahol stabilan gyűjtötte a pontokat. Bár Bolleli méltó ellenfele tudott lenni a tizenhétszeres Grand Slam bajnoknak, mégis három játszmában kikapott tőle. 7/6 6/4 6/4, a genevai közönség egy izgalmas találkozót láthatott.

wawrinka

Wawrinka győzelmével közel kerül Svájc a döntőhöz
kép forrása: themalaymailonline.com

Stan Wawrinka előtt állt a feladat, hogy egy nagy lépést tegyen a svájci döntőbe jutáshoz. Ebben őt Fabio Fognini szerette volna megakadályozni. Az olasz azonban mindösszesen hét játékot csinált az idei Australian Open győztes ellen. Wawrinka könnyedén kezdte egy 6/2-es szettel a mérkőzést, majd a másodikban egy fantasztikus elütéssel nagy lépést tett a győzelem felé. Bár Fognini vissza tudott jönni, 4-3-as hátrányban ismét elvesztette az adogatását, ez pedig végzetes hibának bizonyult. A következő játékot ugyan jól kezdte a sanremoi, egy rossz challenge megpecsételte a sorsát. Wawrinka 2-0-ra elhúzott és már nem sok hiányzott, hogy bebiztosítsa a magabiztos vezetést Svájc számára. A harmadik játszmában pedig Fognini már sokat hibázott, Wawrinka pedig egyre jobban dominált. A világranglista negyedik sima három szettben nyert, Svájc is egy lépésre került attól, hogy 1992 után újra Davis Kupa finálé résztvevő legyen.

Az első nap eredményei:

Roger Federer-Simone Bolleli 7/6(5) 6/4 6/4

Stan Wawrinka-Fabio Fognini 6/2 6/3 6/2

Kiemelt kép forrása: eurosport.yahoo.com

A hozzászólások le vannak zárva.