Mi történt Roger?
Telnek a napok a vasárnapi esti meglepetés óta, és egyre több pletykát olvashattunk a sajtóban arról, hogy mi állhatott Roger Federer visszalépésének hátterében. Kapott jót és rosszat, megértő kommenteket, és sportszerűtlenséggel is megvádolták, illetve azzal, hogy cserben hagyta a rajongókat. Gondolatok arról, hogy mi történt, és mi történhet még. Rövid cím, de hosszú írás következik. Öveket becsatolni!
Az egész ott kezdődött, hogy Federer és Wawrinka a legkevésbé sem baráti könnyedségű elődöntőt játszottak szombaton az esti program részeként, amiben Wawrinkának négy meccslabdája volt a döntő szett különböző fázisaiban. Bírói hibát, elszámolt pontokat, stresszesen rontott első szervákat, sok mindent láthattunk a majdnem három órás találkozón. A mérkőzés végül éjszakába nyúlóan, és tie-breakben ért véget, ahol Federer az első meccslabdáját döntőbe jutásra váltotta. Vagy a megkönnyebbülés, vagy csak egyszerűen az, hogy már akkor is érezte a bajt, vagy egyszerűen csak Stan barátja miatti aggodalma miatt már a hálóhoz is egy nagyon fura, mosolynak kevésbé nevezhető arckifejezéssel ment fel kezet fogni.
Wawrinkának szokása, hogy ha nagy nyomás alatt van egy mérkőzésen, akkor sokat beszél, mondja a magáét, és különböző nyelveken akár nyomdafestéket nem tűrő dolgok is elhagyják a száját. Most is így volt. és egyszer ki is szólt a játékos box irányába, hogy “Wimbledonban is ezt csinálta”. Újságírói találgatások szerint ez Mirka Federerre vonatkozott, aki valamivel (beszéddel) zavarhatta őt szervái előtt. Tény, hogy nem adogatott jól, hiszen 38 százalékot ütött be első adogatásból. (Videó valamivel lentebb.)
A pletykákat John McEnroe sem csitítani igyekezett, ugyanis mint a helyszínen dolgozó szakkommentátor belát a kulisszák mögé. Elmondása szerint a két játékos az elődöntő után hosszas beszélgetésbe kezdett az öltözőben, viszont azt, hogy miről, már a közönség képzeletére bízta.
Federer 33 éves múlt augusztusban és 16 év profi karrier van mögötte úgy, hogy sosem hagyott ki huzamosabb időt, esetleg tornákat, de hónapokat nem. Azok akik tisztában vannak Federer jelenlegi fizikai állapotával érezték már az elődöntő után is, hogy nem tett jót neki, és az esélyeinek sem, hogy órákkal később játszott, és dupla annyit, mint a rá váró Djokovic.
Amióta Federernél igazán érezhető az, hogy túl van a harmincon, és mennyit vesz ki belőle egy fizikailag és szellemileg is megerőltető mérkőzés az valahová a 2012-es olimpiai döntő környékére tehető. Emlékezzünk vissza, hogy az elődöntőben Juan Martín Del Potroval egy hosszú, döntő szett 19:17 eredményű dráma után lett döntős, és egyben biztos érmes. Aztán jött a döntő, amiben Andy Murray a wimbledoni füvön nagyon sima három szettben győzte le. Bevallotta, hogy fizikailag és mentálisan is túl sokat vett ez ki belőle. Akkor azért láttuk, hogy a harminc nem az új húsz, ahogyan néhány héttel azelőtt a wimbledoni döntő, és tizenhetedik Grand Slam trófeája után mondogatták sokan.
2012 év végén újra hasonló dolog történt. és a bázeli torna túl hosszúra nyúló döntője után (szintén Del Potro) címvédőként visszalépett Párizstól, és elveszítette a világelsőséget is. Ezt követően pedig jött az a bizonyos 2013-as év. amire sötét árnyékot vetett az a hátsérülés, amitől Roger valószínűleg azóta is tart. és messziről próbálja elkerülni annak még csak a lehetőségét is, hogy karrierjének (kár tagadni) utolsó szakaszában még egyszer valami így tönkretegyen neki egy szezont, és ennyi szenvedést, fájdalmat okozzon.
Vasárnap fél hétkor bejelentés következett, gyakorlatilag a semmiből. Az emberek nem szoktak hozzá ahhoz, hogy Roger Federer feladjon egy tornát. Az már gyakran előfordul, hogy magánélete miatt vagy pihenésképpen teljesen kihagy egy nagyobb versenyt, vagy szellősebben állítja össze a játéknaptárat a szezonra, de mérkőzést vagy tornát menet közben feladni nem nagyon láttuk. Jó példa erre a 2013-as év, amiről maga is bevallotta, hogy gyakran nagy fájdalommal járt a játék, de mégis ott volt ahol kellett. Karrierje során összességében harmadik alkalommal lépett vissza tornától. Először 2008-as év végén Párizsban a negyeddöntőben hátprobléma miatt, majd pedig 2012-ben a Qatar Open elődöntőjében szintén hátprobléma miatt. Legutóbb pedig vasárnap, hátprobléma miatt.
Vasárnap a Roger Federer rajongók megérezték azt, hogy milyen érzés a Rafa Nadal drukkereknek megélni azt, amikor kedvencük esélyes a győzelemre, de az egészsége nem engedi, hogy legjobb tudása szerint játsszon, így akár egy nem várt vereségbe torkollik a dolog. Azt pedig sportrajongóként, hobbisportolóként, tévénézőként, semleges szurkolóként is szörnyű végignézni, hogy valaki szenved a pályán, problémái vannak. és az egészsége miatt, vagy annak megőrzése érdekében kell élete egy nagy lehetőségéről lemondania. Idén volt erre több példánk is, emlékezetes lehet az Australian Open döntője, amikor Nadal háta miatt nem volt kiegyenlített a küzdelem. és elesett életének egy hatalmas mérföldkövétől. Ott volt Nishikori döntője Madridban, amikor két játék hiányzott neki egy Masters torna döntőjében, hogy salakon megverje Rafa Nadalt. Ott volt a női oldalon Peng Shuai US Open elődöntője, amikor kerekesszékben, zokogva vitték le a pályáról, mert nem tudta folytatni a játékot. Ezeket mind szörnyű volt látni. és ha úgy vesszük, akkor Federer megkímélt minket attól, hogy formán kívül, fáradtan és legfőképp sérülten lássuk játszani, és ezek eredményeképpen jó eséllyel elveszíteni egy döntőt.
Roger Federer nem az a játékos, aki félelemből adna fel egy döntőt, vagy mert el akar kerülni egy csúfos vereséget. Ha így lenne, akkor tavaly is visszalépett volna például a római döntőtől, amikor salakon kellett Nadal ellen kiállnia nem 100 százalékos állapotban. Ott sem számíthatott sok jóra, hiszen ősi riválisáról van szó, de mégis kiállt, és az ő szintjén csúfos verséggel távozott. (6:1, 6:3) Tegyük hozzá, hogy hátsérülése itt még úgymond titok volt.
Itt most egyszerűen arról lehet szó, amit nagyon sokan gondolnak és nagyon sokan ki is mondanak: a Davis-kupa döntő, mint döntést befolyásoló tényező. Olyan eleme ez Federer pályafutásának, amit sokan hiányolnak a trófeagyűjteményből (az egyéni olimpiai aranyérem mellett). Csapatversenyről van szó, még pedig szigorúan országok közti versenyzésről. Svájcnak hosszú idő után két topjátékosa van, és ez már év elején is megnövelte az esélyeiket, mondhatni elvárható volt tőlük a döntőbe jutás. A fogadóirodák az első kör idején alig dupla pénzt ajánlottak a végső győzelemre, hiszen azonnal kiejtették az alsó ágon nagy veszélyt jelentő (Djokovic nélküli) szerb csapatot. Innentől pedig megnyílt az út, a címvédő csehek is kiestek a másik oldalról, így maradtak a franciák négy jó, veszélyes, top20 körüli játékossal. Ennek ellenére minden esélyük megvan arra, hogy nyerjen Svájc, de ahhoz az ötből három mérkőzést meg kell nyerni úgy, hogy azok három nyert szettig tartanak egyesben, és párosban is.
Federer kezdettől nem titkolta, hogy idén fontos neki a Davis-kupa, spekulációk szerint a US Open elődöntőjén is ott motoszkálhatott a fejében (Cilic űrtenisze mellett) a következő heti elődöntő. Olyan trófea ez, amire neki még szüksége lenne, hogy még teljesebb legyen az amúgy is egyedi karrierje. Egyértelmű már, hogy 33 évesen egy ilyen múltú (és jelenű) játékost a nagy trófeák mozgatják, a Masters győzelmek, a Grand Slam trófeák, a Tour Finals serlege vagy éppen egy esetleges egyéni olimpiai aranyérem gondolata Rióban, ami még távol tartja a visszavonulástól, és külön motiválja egészsége megőrzésében. Nem számít már ilyenkor, hogy sikerül-e megnyerni Kuala Lumpurban egy 250-es tornát vagy éppen év elején Brisbane-ben egy másikat. Ahogy Cincinnati után is mondta, örül, hogy végre egy nagy trófeát vihet haza.
Amikor egy fontossági sorrendet kell felállítani, hogy egy esély a hetedik világbajnoki címre, vagy az egészség, akkor az egészség az első. Ha dönteni kell, hogy az esély egy hetedik világbajnoki címre, vagy egy első megnyert Davis-kupa Svájcnak, akkor az utóbbi felé billen a mérleg. Azért is, mert ott már nem csak róla van szó, hanem Stan Wawrinkáról és Severin Lüthiről is, akiknek szintén legalább ilyen fontos az a győzelem, és számítanak rá.
Bárki felteheti a kérdést, hogy ha már érezte a meccsen a bajt, miért nem engedte el a tie-break-et, hogy Wawrinka játszhassa a döntőt, és ezzel még nagyobb önbizalomra tegyen szert? Azért, mert a profi sport ezen szintjén nincs barátság amibe ez beleférne, és ezzel mindketten tisztában vannak. Büszkébb annál Federer, minthogy elengedjen egy meccset akkor, ha egy kis esélyt is lát arra, hogy rendben lesz és újra nyerhet.
A kérdés sok, a Davis-kupa döntőig pedig mindössze három nap van hátra. A csapat megérkezett Lille városába, és megismerkedik az átalakított futballstadion fedett salakpályájával, amin az ellenfél már jóval régebb óta készül. A svájci élmezőny újabb embert próbáló hétvégére számíthat.
Kiemelt kép forrása: Roger Federer Twitter oldala