Andy Murray visszalépett harmadik körös meccséről

Az Internazionali BNL d’Italia, azaz a római Masters 1000 torna eseményeiről itt és itt írtunk már, többek között arról is,  hogy Andy Murray megállíthatatlanul gázolt át mindenkin a salakszezonban. Egészen máig.

A reggel kiadott játékrendben még szerepelt a mérkőzésük a belga David Goffinnel, azonban Andy Murray végül úgy érezte, hogy nem tud kiállni. Az elmúlt két és fél hétben szinte folyamatosan pályán volt, néha reggel, néha pedig még éjjel háromkor is. Két tornát, egy ATP 250-es és egy ATP Masters 1000 versenyt is meg tudott nyerni, római indulását pedig kipihentségétől tette függővé. Első meccsét sima két szettben hozta, azonban ma bejelentette, hogy túlságosan kimerült és így a tornán a továbbiakban nem tud részt venni.

A döntése abból a szempontból érthető, hogy jövő vasárnap veszi kezdetét a Roland Garros, ahol várhatóan a harmadik kiemeltként vesz majd részt és idei eredményei alapján – salakon 10:0 – bár még csak halkan, de a torna esélyesei közé is sorolhatjuk. Tavaly az elődöntőig jutott és vélhetően idén is legalább addig, vagy tovább szeretne menni, így nem kockáztat meg egy sérülést vagy túlzott fáradtságot alig tíz nappal a bő két hetes verseny rajtja előtt.

Ezzel a döntésével Novak Djokovic előtt még inkább megnyílt az út a római döntő és a címvédés felé, persze ehhez még Kei Nishikorinak, Rafael Nadalnak és Roger Federernek is lesz majd egy két szava.

Kiemelt kép forrása: movietvtechgeeks.com

A hozzászólások le vannak zárva.