Federer, Goffin és a Bryan-fivérek élőben
Gerry Weber Open, Halle, Németország. A negyeddöntők napja, 2016. június 17. péntek
Mi, teniszkedvelők többé-kevésbé rendszeresen követjük a sportág történéseit a szezon során, ám legtöbbször csak televízión vagy interneten keresztül van erre lehetőségünk. Nekem a közelmúltban megadatott az, hogy egy ATP 500-as verseny teljes versenynapját a helyszínen kísérhettem végig. Ez az írás azoknak szól, akik szeretnék tudni, milyen is egy tenisztorna a látogató szemével. Nem a meccsekre és az eredményekre koncentrálok, mert azokat az interneten mindenki megtalálja, és bő egy hónap távlatából mindez már amúgy sem lenne aktuális. Inkább benyomásokat, hangulatokat szeretnék megmutatni és arról beszámolni, amit a kamerák nem mutatnak meg.
A verseny helyszíne nem az ismert német város, amit folyója miatt Halle (Saale) néven különböztetnek meg, hanem egy másik, hasonló nevű település: Halle (Westfalen). A létesítmény vasúton egyszerűen megközelíthető, de nem a város vasútállomásán kell leszállni, hanem egy külön állomáson, ami a Halle Gerry Weber Stadion nevet viseli. Az utolsó átszálláskor, Bielefeld városában már jó néhány svájci színekbe öltözött Federer-szurkoló várta velem együtt a vonatot, némelyikük pólóján vagy sapkáján eredeti Federer-autogrammal. Ez már előrevetítette azt, ami a versennyel kapcsolatos legfőbb benyomásom volt: itt szinte minden a svájci mesterről szól.
A leszálláskor csak követni kellett a tömeget, illetve a transzparenseket és reklámtáblákat, amelyek mindegyikéről Roger fotója nézett vissza ránk. A séta során elhaladtunk a komplexumot övező kerítés mellett, amelyet a torna egykori és jelenlegi résztvevőinek életnagyságú fotóival borítottak be. A bejárathoz pedig egy kis helyi Walk of Fame sétányon áthaladva érkeztünk, melynek két oldalát a hollywoodi hírességek sétányához hasonlóan a torna volt bajnokainak nevével ellátott csillagok szegélyezték.
Az esős időben kicsit lassan telt az idő a kapunyitás előzetesen jelzett 10.30-as időpontjáig. A bejárattal szemben található a híres „Roger Federer Allee” felirat, ahol a várakozók fényképeket, szelfiket készítettek. A beengedés időben kezdődött, ezért a kapun belül bőven volt időm körülnézni, hiszen az első meccs, Alexander Zverev és Marcos Baghdatis mérkőzése csak 12.00 órakor kezdődött.
A stadion körüli térre étel- és italárusok települtek ki a legnagyobb számban, de néhány emléktárgy-bolt is helyet kapott, ahol a torna logójával és/vagy Federer arcképével, vagy a közismert RF logóval díszített tárgyakat lehetett megvásárolni. A várakozásaimmal ellentétben mind az ételek és italok, mind pedig a ruházati termékek szinte felár nélkül, a standard németországi árakon voltak hozzáférhetők. Az esemény saját árusítóhelyén pedig a torna hivatalos, színes fotókkal ellátott, exkluzív kiadványát is meg lehetett vásárolni négy euróért. Az egyik teniszütőket gyártó cég standján pedig maga Rafa nézett szembe a látogatókkal, igaz, hogy csak egy reklámtábláról.
A terület szomszédságában egy szálloda található, amelynek gyalogoskijáratát egy kordonnal választották el. A jól értesültek tudták, hogy a játékosok a szállodából jönnek elő, hogy eljussanak a verseny helyszínére, illetve a gyakorlópályákhoz. Az autogramvadászok itt, a kordon mellett gyülekeztek annak reményében, hogy valakit majd elcsíphetnek. Természetesen a legtöbben Federerre lettek volna kíváncsiak. Amíg a kávémat megittam, egy kis időre én is beálltam a várakozók mögé. Körülbelül öt perces különbséggel két játékos, Philipp Kohlschreiber majd Dominic Thiem is elsétált előttünk az edzői stábjával, de végül csak integettek az őket üdvözlő teniszfanoknak, aláírást nem osztogattak. Ezt követően viszont elindultam, hogy a helyemet időben megtaláljam: a világért sem maradtam volna le a mérkőzésekről.
Szerencsém volt a jegyvásárlásnál, mert a karzat második sorában, a pálya felénél, szinte méterre pontosan a vezető bíró széke fölött ültem. Egyből hatalmába kerített a stadion hangulata, amit nehéz szavakba foglalni: a megfelelő anyagi háttér, ízlés, célszerűség megléte mellett érződött, hogy nagyon meg akarják adni mindennek a módját. Itt mindenkinek fontos az, hogy versenyző és közönség egyaránt pozitív élményekkel távozzon. A széksorok, korlátok, hátterek zöldjeinek harmóniája igazán látványos volt, de a legszebb mégis a tökéletesen sík pálya rövidre nyírt gyeptakarója volt, amelynek látványa élőben sokkal jobban megragadja az embert, mint televízión keresztül. A nézőtér katlanszerű kialakításának, meredekségének köszönhetően a karzat is közel volt a pályához, ezért tökéletesen rá lehetett látni a játéktérre. Mikor éppen sikerült mindent alaposan megfigyelnem, köztük a nagyszabású és rendkívül impozáns tetőszerkezetet, megkezdődött a versenyzők felkonferálása. Itt felvezetésként szóban mondták el azt, amit a közvetítések alatt a képernyőre írnak: a versenyző ranglistás adatait, idei eredményeit, a korábbi években ezen a tornán elért eredményeit, az idei útját a negyeddöntőig, és egyéb kapcsolódó információt, érdekességeket. Külön figyelmességként Baghdatist köszöntötték születésnapja alkalmából.
Pontosan délben el is kezdődött az első mérkőzés. Élőben persze ez is sokkal nagyobb élmény: hihetetlenül látványos, ugyanakkor szemmel alig követhető a füves pályás játék. Ráadásul nincs visszajátszás, hogy lassítva könnyebben lekövethessük azt, amiről a játék sebessége miatt lemaradtunk. A megütött, a hálón megpattanó, vagy éppen a kerettel eltalált labdának is teljesen más a hangja, mint ahogy azt a közvetítések alatt halljuk. Sokkal jobban megfigyelhető egy játékos mozgása, vagy a labda útja. A folyamatos vágásokkal nem zavarják meg a figyelmünket így azt nézhetjük, amire éppen kíváncsiak vagyunk. A magas labdák ívét is teljes egészében lehet látni, így sokkal látványosabb egy-egy fej feletti ütés. De ami a legfeltűnőbb és a tévén szintén nem jön át: a hihetetlen kontroll, amivel a játékosok a labdát játékba hozzák.
Az első két meccsen ez különösen érzékelhető volt, hiszen nagyon képzett, technikás játékosok küzdöttek. A fiatal német tehetség, Alexander „Sascha” Zverev és az egész karrierje során valódi képességei alatt teljesítő Marcos Baghdatis találkozóján az első játszma nagy küzdelmet hozott, és csak hosszú tie-breakkel dőlt el a német javára. A mérkőzés elején ugyan Baghdatis volt fölényben, rövidítéseivel rendre zavarba hozta ellenfelét. Zverev kizárólag küzdeni tudásának köszönhette, hogy elő tudta venni legjobbját és behúzta a szettet. Ekkor Baghdatis hatalmas hisztit csapott, sajnos nem hallottam, hogy miért. Kiabált a bíróval, kiszólt a közönségnek is, és ezt követően már nem tudott koncentrálni: a második játszmát már rohamléptekben nyerte meg Zverev.
Ezután következett az, amire mindenki várt: David Goffin ellen pályára lépett a Mester, a torna nyolcszoros bajnoka, akiről a létesítmény körüli sétányt elnevezték. Azóta már tudjuk, hogy Federer a fél szezont kihagyja, és az év első felében is meglehetősen keveset játszott, így hatalmas szerencsém volt, hogy láthattam őt. Szinte el sem hittem, hogy velem történik: a jól ismert gesztusok, kézmozdulatok, a zseniális ütések ezúttal tőlem pár méternyire zajlottak. Bár az összes játékost rendkívüli érzés volt testközelből látni, Federer egy külön kategória. Jól látható volt, mennyivel hamarabb és hosszabban üti meg a labdákat, mint a többiek. És azok az adogatások… bizony sok közülük szabad szemmel követhetetlen volt, jól látszott, mekkora bravúr fogadni és jól megütni őket. A meccs forgatókönyve az előző fordítottja volt: Federer az első játszmán gyorsvonatként robogott végig, a másodikért viszont alaposan meg kellett küzdeni az egyre inkább játékba lendülő belga ellen. Végül a Mester két játszmában győzött, és úgy nézett ki, akár a tornát is megnyerheti – persze utólag már ismert a tény, hogy a másnapi elődöntőben Zverevnek sikerült őt megállítani.
A meccs után közölte a hangosbemondó a kellemetlen hírt: A Philipp Kohlschreiber és Dominic Thiem közötti mérkőzés a német váratlan sérülése miatt elmarad. Ezt nagyon sajnáltam, mert a fiatal osztrák tehetség játékára különösen kíváncsi lettem volna. A mérkőzés pótlására viszont áthozták a centerpályára a párosok egyik elődöntőjét a világelső amerikai Bryan fivérek és a tavalyi győztes Klaasen/Ram kettős találkozóját. A nap meccsének hirdetett esti mérkőzés előre meghatározott időpontban, 18.30-kor kezdődött. Itt Andreas Seppi és Florian Mayer találkozott és a közönség nagy örömére a meccs a két nappal később a döntőt is megnyerő német győzelmével zárult. A világ elitjéhez tartozó játékosok mellett a talán legismertebb vezetőbírót, Carlos Bernardest is láthattam.
Összességében sajnáltam, hogy mind a négy mérkőzés két játszmában ért véget, így mindegyik meglehetősen gyorsan lepergett. De ezzel együtt is rendkívül magas színvonalú teniszt láttam, különösen az első két mérkőzésen. Először jártam ATP versenyen, de abban biztos vagyok, hogy nem utoljára.
Kapitány Zoltán