Kevésen múlt, hogy ma is láthatjuk Djokovicot játszani

2018. október 21.
by kert

A Daily Mail-nek adott interjújában Novak Djokovic őszintén beszélt pályafutása egyik legnehezebb időszakáról

A szerb játékos még csak 23 éves volt 2010-ben. A világranglistán a 2-3. helyen állt váltakozva. Életében először megvédte címét egy tornán, Dubajban Mihail Juzsnijt győzte le. Mégis, a Roland Garros negyeddöntőben elszenvedett váratlan vereség után a korai visszavonulás gondolata is megfordult a fejében.

Hogyan jutott idáig?
Miután 2008-ban megszerezte első Grand Slam trófeáját az Australian Openen, az azt követő néhány évben valahogy semmi sem akart sikerülni. Továbbra is topjátékos maradt természetesen, de az újabb nagy tornagyőzelem nem jött össze. Olyan mérkőzéseket veszített el, amelyek saját bevallása szerint is nyerhetők voltak.
Ennek a 2-3 évig tartó rossz sorozatnak a betetőzéseképp a már említett 2010-es Roland Garros negyeddöntőben 2-0-ás szettelőnyről kapott ki végül Jürgen Meltzertől, és ezután gondolkodott el azon, folytassa e pályafutását.

Djokovic így fogalmaz az interjúban: “A pályám felfelé ívelt, minden nagyszerűen működött. És aztán hirtelen, a semmiből jött ez a pár év, amikor nem nyertem Grand Slamet. A világelitben tudtam maradni, de rengeteget küzdöttem. Nem voltam elégedett az eredményeimmel, számomra nem volt megfelelő a No. 3. helyezés. Folyton arra gondoltam, hogy egész gyerekkoromban a világelsőségről és a wimbledoni győzelemről álmodtam, és hogy bármi áron el akarom érni azt.
Aztán a párizsi vereség után mentálisan mélypontra kerültem. Emlékszem, összetörten mentem a szüleimhez, sírtam, és azt mondogattam, hogy nem tudom folytatni, abbahagyom a játékot. De apám nem engedte, hogy elhagyjam magam, biztatott, hogy legyek erős, kapjam össze magam.”

Szerencsére a család és a szurkolók támogatásával ez sikerült is Djokovicnak, a többi pedig már történelem: a világ egyik legjobb játékosa lett, 14 Grand Slam győzelemmel, amelyből négy a hőn áhított wimbledoni trófea. Ezen kívül 29 Masters tornagyőzelmet is magáénak mondhat, valamint teljesítette az úgynevezett nem naptári Grand Slamet, azaz egyszerre birtokolta mind a négy Grand Slam bajnoki címét, bár nem egy évben érte el azokat.

Hasonló mélypontja nem csak Djokovicnak volt. Talán kevésbé köztudott, de Rafael Nadalnak már 2005-ben, első Roland Garros győzelme után veszélybe került a karrierje. Ekkor derült ki ugyanis, hogy lábközépcsontja születési rendellenesség miatt deformálódott, és néhány napig még azt sem lehetett tudni, folytathatja e a játékot a teniszelitbe üstökösként berobbanó ifjú spanyol. A pár napos idegőrlő várakozás alatt még az a lehetőség is felmerült, hogy másik kedves sportágában, a golfban próbálna szerencsét Nadal. De végül az orvosi csapatnak és a Nike speciális kialakítású cipőjének köszönhetően ő is folytathatta pályafutását.

A kép forrása: https://www.express.co.uk

A hozzászólások le vannak zárva.