Bizonytalanná vált a Hopman-kupa jövője
A Hopman-kupának az 1989-es létrejötte óta Perth városa ad otthont, de ez jövőre biztosan nem lesz így.
A 31 éves múltra visszatekintő tornán férfi és női játékosok együttes erővel küzdöttek egy közös cél elérése érdekében, saját nemzetüket képviselve. Az egyedülálló lebonyolítási rendszerű eseményt mindig nagy érdeklődés övezte, mert olyasmit láthattak itt a szurkolók, mint amit sehol máshol – legutóbb például a Svájc – USA párharcban Roger Federer és Serena Williams nézett szembe egymással a pályán.
2020-ban indul az ATP Cup névre hallgató férfi csapatverseny, melyet az év első tornájaként rendeznek majd Sydney-ben, Brisbane-ben, és mint utóbb kiderült – Perth-ben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy jövőre nem lesz Hopman-kupa, legalábbis nem a megszokott helyszínen és időpontban.
“Egy fantasztikus torna (volt), melynek neve egybeforrt Perth városáéval. Szomorúsággal tölt el, hogy a továbbiakban ez másként lesz, és aggódom a verseny jövője miatt.” – nyilatkozta a Hopman-kupa egyik alapítója, Paul McNamee az ABC-nek.
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elnöke, David Haggerty elmondta, hogy szeretnék életben tartani a tornát, és világszerte több város is jelezte már, hogy szívesen adnának otthont a Hopman-kupának.
Az ATP Cup egyébként január harmadikán kezdődik majd, a 24 csapat részvételével zajló torna 10 napon át fogja szórakoztatni a közönséget. A csapatokat hat csoportba osztják, ahonnan összesen nyolcan jutnak tovább az egyenes kieséses körbe. Minden nemzet csapatát öt játékos alkothatja, a párharcok végkimeneteléről pedig két egyéni és egy páros találkozó dönt. Perth városa az egyes csoportmérkőzéseknek ad majd otthont.
Kép forrása: foxsports.com.au / AFP