Thiem – Fognini és Federer – Monfils – Madrid Open kibeszélő, 5. nap

Jó szokásunkhoz híven természetesen Madridból is jelentkezünk napi kibeszélővel. A kibeszélőkben felvezetjük számotokra a napot, a kommentmezőben pedig lehetőségetek van megvitatni a nap meccseit, szurkolni kedvenceiteknek vagy akár kötetlenül is beszélgethettek. 

Kialakult a legjobb 16 mezőnye Madridban, ma már a negyeddöntőbe kerülés lesz a tét. A napot Marin Cilic nyitja, aki úgy tűnik ki tudott kászálódni rossz szériájából. Ellenfele a Juan Martin del Potrot búcsúztató Laslo Djere lesz.

13:30-tól igazi salakos derbinek lehettek tanúi, amikor is Fabio Fognini a tavalyi döntős Dominic Thiemmel játszik. Első két meccsüket nagyon simán nyerte az osztrák, tavaly Rómában azonban 3 szettben az olasz diadalmaskodott. A győztes nagy valószínűséggel Federerrel játszhat. Ha már Federer, a svájci mester Gael Monfils ellen játszik, aki már tört borsot salakon Federer orra alá. 2015-ben Monte-Carlóban két játszmában nyert a francia, a 2015-ös Garroson pedig 4 játszmában nyert Federer. Federernek vélhetően nem lesz olyan könnyű dolga, mint Gasquet ellen, főleg ha Monfils ilyeneket üt.

A délután folyamán pályára lép a világelső is, az ő ellenfele Jeremy Chardy lesz. 12-szer találkoztak eddig (4x GS-en), és Chardy még játszmát sem tudott nyerni. A délután egyik legjobb meccse nem is ez, hanem inkább a Nishikori – Wawrinka lehet.  Az estét Rafael Nadal zárja, akire Félix után újabb fiatal vár, ezúttal Frances Tiafoe személyében.

A nap teljes programja
12:00 Marin Cilic – Laslo Djere
13:30 Fabio Fognini – Dominic Thiem
14:00 Novak Djokovic – Jeremy Chardy
15:00 Kei Nishikori – Stan Wawrinka
16:00 Roger Federer – Gael Monfils
16:30 Stefanos Tsitsipas – Fernando Verdasco
17:30 Hubert Hurkacz – Alexander Zverev
20:00 Frances Tiafoe – Rafael Nadal

 Kiemelt kép forrása: atptour.com