Pisti a kecskék nyomában – Tsitsipas vs GOATs
A múlt héten véget ért madridi viadalon láthattunk egy Tsitsipas-Nadal, és egy Tsitsipas-Djokovic mérkőzést. Sajnos, Federerrel nem volt lehetősége megmérkőznie a fiatal görögnek, így minden idők három legeredményesebb játékosa közül „csak” kettővel mérhette össze erejét, de ez a két meccs is éppen elég érdekességgel szolgált ahhoz, hogy elgondolkodjunk, hol is tart ez az ifjú játékos a trónért folytatott harcban.
Mert ő bizony azért a trónért harcol, efelől ne legyen kétségünk. Nem csak szavakban, mint esetleg mások, nem csak félhittel, félszívvel, mint látjuk némely kortársán, hanem konok elszántsággal, és töretlen meggyőződéssel. Nem hitet írtam, hanem meggyőződést, ez lényeges különbség. Pál apostol szerint „a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom”. Hinni abban kell, amiben nem vagyunk bizonyosak. Ami a legbelsőbb, legmélyebben gyökerező meggyőződésünk, abban már nem kell hinnünk, mert azt már tudjuk. Ez a meggyőződés, és az ebből fakadó tántoríthatatlan konokság látszódik Stefanos Tsitsipas egész testbeszédén, arcán és minden megmozdulásán.
„Pisti” tavalyelőtt hívta fel magára először a teniszvilág figyelmét, tavaly már mi is széltében-hosszában tárgyaltuk a görög fiú játékát, tehetségét, tippeltünk, vajon meddig juthat el később. A fórumról néhányan pl zé, és mások is, ugyanazon a véleményen voltak, mint jómagam, miszerint a jövő egyik meghatározó játékosát látjuk kibontakozni. A fiú kiváló alapanyag: jó alkatú, magas, vékony, kiváló labdaérzékkel, de hát annyi ilyen fiatalt láttunk már, akikből végül semmi nem lett. Ráadásul Tsitsipas nem a manapság szokásos modern tenyerest üti, hanem kissé retro jellegűt, a tetejében még egykezes fonákja is van, ami azért kétségeket ébreszthetett mindenkiben, nem jelent-e majd leküzdhetetlen hátrányt a számára. Volt viszont két dolog, ami egyértelműen kiemelte őt a tömegből: Az egyik a mentális ereje. Ez a kis tinédzser úgy harcolt, mint egy fénykorát élő bajnok, félelmet és kétséget nem ismerve, bárki is állt a túloldalon, és bármennyi is volt az állás. Nem lehetett megtörni, vagy elpusztítani, ráadásul annál jobban játszott, minél inkább sarokba szorították. A másik tulajdonsága még meghökkentőbb volt. Minden nagy bajnoknak rendkívül magas szintű az adaptációs készsége, alkalmazkodnak az ellenfél játékához, abban az értelemben, hogy idővel megtalálják annak gyenge pontját, és ki is tudják használni. Tsitsipas egy elveszített szett után, de néha szett közben is, hirtelen, egyik pillanatról a másikra taktikát váltott. Ha nem működött az A-terve, volt neki egy B, sőt, akár egy C is. Azaz kiderült, hogy ez a fiatal gyerek GONDOLKODIK a pályán, ami sajnos nem nagyon mondható el generációja többi játékosáról.
Pisti a vérzivatar után – a felhőtlen öröm pillanatai
forrás: skysports.com
Minden reményteljes, emelkedőben lévő ifjúnál előbb-utóbb elérkezik egy nagyon fontos pillanat: Amikor „szembejön a valóság”, azaz először kerül szembe a legjobbakkal. Erre persze nincsenek felkészülve, és kapnak egy kiadós, gyakran megalázó verést. Tsitsipas életében ez a pillanat a tavalyi barcelonai torna döntőjében következett be, ahol Rafael Nadal kegyetlenül elkalapálta. Pisti mindössze három gémet tudott összekaparni. Ilyenkor a megszokott reakció a döbbenet szokott lenni. Az addig nagy önbizalommal rendelkező játékos, aki azt hitte, már övé a világ, a hatalmas pofont követően csak néz ki bénultan, bután, értetlenül a fejéből, és nem hiszi el, hogy még ilyen szintek vannak a teniszben felette. Ez egy nagyon-nagyon fontos, pályafutásokat meghatározó pillanat, ugyanis a legtöbb fiatal papírmasé álomvilága ilyenkor kártyavárként omlik össze, és soha nem épül fel újra igazán. Van viszont olyan gyerek is, aki ilyenkor elvonul, elkezd gondolkodni, és nem roppan össze, hanem elhatározza, hogy ő bizony eléri a nagy bajnok játékának szintjét. Na, ezekből lesznek később az új Grand Slam győztesek. Mondanom sem kell, hogy mindehhez szükséges az a bizonyos belső meggyőződés, amiről az elején írtam.
A következő nagy megmérettetésre a visszatérőben lévő Novak Djokovic ellen került sor a kanadai Mastersen, ahol döntő szettben legyőzte Wimbledon friss és a US Open következő bajnokát. Látható volt, hogy erre a meccsre már lényegesen jobban felvértezve állt ki, mint a Nadal ellenire. Győzelme hatalmas diadalnak számított, de még mindig elkönyvelhető volt egy kifutott eredménynek egy nagy sorozatban játszó, nagy terhelésnek kitett, kicsit fáradt topjátékos ellen, akárcsak az Australian Openen a 38. évében járó Roger Federer elleni győzelme. Ezt a vélekedést megerősítette, hogy rögtön a következő meccsen Nadal gyakorlatilag agyonverte, majd Roger is két szettben visszavágott neki Dubaiban.
Ezek után került sor a Nadal elleni újabb mérkőzésre. Tsitsipas a januári vereség után azt nyilatkozta, hogy a tenisz egy új dimenziójával találkozott. Hát igen. Azóta csak négy hónap telt el, és a madridi meccset nem is keménypályán, hanem salakon, Rafa felségterületén rendezték. A spanyol játékos egy nappal korábban Stan Wawrinkának mutatta meg elég udvariatlan módon, milyen is a salakpályás top tenisz. A svájci fiú mégiscsak többszörös Grand Slam győztes, mi várhatott akkor szegény Pistire, akinek ráadásul az egykezes fonákja is sokkal sebezhetőbb, mint Wawrinkáé?
Az történt, amire nagyon kevesen számítottak. Tsitsipas partiban volt a salakkirállyal, nem csak az eredményt, hanem a játék képét tekintve is, és számomra ez utóbbi volt a megdöbbentő. Nem értettem, hogyhogy nem tudja Nadal letolni a pályáról a görögöt, úgyhogy egy idő után elkezdtem csak Tsitsit figyelni. Figyeltem a lábmunkáját, az ütések utáni helyezkedését, hogyan antiTsitsipál (bocs), mennyire megy hátra a labdákért, a különböző érkező labdákra milyen ütést választ. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy Nadal rettegett balkezes kereszt tenyeres pörgetéseit hogyan hatástalanítja. Hát úgy, hogy az utóbbi fél-egy évben ez a gyerek hihetetlenül megerősödött és felgyorsult. Ez valószínűleg a Muratoglou akadémia érdeme. A román-francia edző, bár nem egy szimpatikus figura, kétségtelenül kiváló szakember. Pistinek olyan jó lett a lábmunkája, hogy salakon gyakorlatilag az egész pályát lefogja tenyeressel. Egy szűk sáv marad csak a fonák oldalon, ha mégis sikerült Rafának oda pörgetni, akkor teljesen hátra helyezkedett, és nagyon magasan, hosszan visszapörgette keresztbe a labdát. Rendkívül sok pörgés van ezekben a fonákokban, annyi, hogy még Nadal sem tudja letámadni őket. Ez az egykezes fonák legújabb kori válasza a felpörgetésekre. Ezt használja Dominic Thiem is, ezért eredményes salakon, ez az a fonák, ami hiányzott annak idején Federer fegyvertárából a Nadal elleni meccseken. Hozzá kell tenni, hogy önmagában ez még így is kevés, kell hozzá egy gyilkos tenyeres, pont olyan, mint amilyen Thiemnek, vagy Tsitsipasnak van, ugyanis farolásból, szinte a folyosóból kell nyerő, vagy nyerő közeli, bődületes tenyereseket ütni. Ha nem tudnának ilyet ütni, üres az egész tenyeres oldal, egyből kapnák oda a nyerőket. Az ifjú görög erejének növekedése szerváinak sebességén is nagyon meglátszott.
Persze nem csak Stephanosnak, Rafának is van B-terve. Az elveszített első szettben még nagyon magasan és kevés erővel pörgetett, utána viszont elkezdett laposabban, és sokkal agresszívabban ütni, erről mutattak is statisztikát. Ennek meg is lett az eredménye, szett és 4/2 után Nadal egy 5/0-s szériát produkált, megmutatta, hogyan lehet 11 Garrost nyerni, és vezetett a döntő szettben. Már vártam a szokásos forgatókönyvet, a kohósalak gladiátora bedarálja az ellenfelet egy sima döntő játszmában. Itt viszont megint erőteljesen megmutatkozott Tsitsipas bulldog mentalitása. Majd elővette a B-tervet, ami abban nyilvánult meg, hogy az egyre hátrább fogadó Nadal ellen konzekvensen elkezdett szerva-röptézni, méghozzá sikerrel. Régóta írogatom a fórumon, hogy az ennyire messziről ritörnöző játékosok ellen kötelező ezt megtenni, Federer Thiem elleni meccsén is ezt írtam, véleményem szerint Roger kevésszer ment föl a hálóhoz. Tsitsipas nem szakadt le riválisától, és bár nehezen, sokszor hátrányból, de mindig hozta az adogatójátékait, majd a megfelelő pillanatban megcsinálta a breaket. Nem kisebbítve a görög érdemeit, úgy gondolom, Nadal elfáradt a meccs végére, ami, tekintve, hogy nemrég még sérült volt, Madridba pedig állítólag betegen érkezett, érthető. Ha a Garrosig nem sérül le újból, a mostani vereség ellenére úgy gondolom, Párizsban maximum 4 szettben megoldja Tsitsipast, ha összekerülnek.
A döntő szintén nagyon tanulságos volt. Steph sajnos fáradt volt, ami teljesen érthető egy 20 éves játékos esetében, aki előző 2 nap a világranglista 3. helyezettjét, majd minden idők legjobb salakosát győzte le, mindkettőt döntő szettes csatában. Djokovic pihenten állt ki, hiszen nem játszott negyeddöntőt. Ennek megfelelően sima volt a meccs, Djokovic gyors ritmusú játéka előbb-utóbb kikényszerítette a hibákat (amiket aztán ki nem kényszerítettnek írnak be, micsoda baromság), de végig azt lehetett érezni, hogy ha Tsitsipas egy picit élesebb lenne, egálban lennének. Taktikailag annyi látszott, hogy Djokovic kereszt fonákjai nagyobb veszélyt jelentenek a görög játékos fonákjára, mint Nadal tenyeresei, Nole ugyanis sokkal előrébb helyezkedik, így kevesebb ideje van Tsitsipasnak kitáncolni előlük tenyeresre.
Összegezve, úgy gondolom, hogy hősünk sokkal közelebb került a legnagyobbakhoz, mint eddig (Federer ellen is megnéztem volna). A Roland Garroson, legalábbis jelen állás szerint nálam Djokovic az első számú esélyes, Nadal szorosan a második, viszont Tsitsipas egy szintre került Thiemmel, és ők következnek a sorban (igen, Federer csak utánuk – nem hiszem, hogy fizikailag végig bírná a két hetes terhelést). Miután ezt leírtam, megnéztem a fogadóirodák oddszait: Nadal 1.88, Djokovic 2.25, Thiem 4.5, Tsitsipas 18, Federer 20-as szorzóval fogadható, ezek persze a római események következtében még változhatnak.
Nektek mi a véleményetek Tsitsipas madridi meccseiről? Írjátok meg kommentben!
Giotti, Az Utolsó Írókéz