Az utolsó(?) tangó Párizsban – a Federer-Nadal elé
Csak összejött. Sokan nem bíztak benne, hogy lehetséges, a Federer-rajongók nagy része inkább azért fohászkodott, hogy kedvencük essen ki még az elődöntő előtt, de az úgy van, hogy vannak dolgok, amik eleve el vannak rendelve, és nincs mit tenni, meg kell történniük (itt az ideje a timingnak, ahogy az egyszeri kommentátor mondta), mint például, hogy Federernek és Nadalnak még egyszer játszania kell egymással a Roland Garroson. Valószínűleg utoljára.
Federer-Nadal. Nadal-Federer. Fedal. Naderer. Ez utóbbit már én találtam ki, hogy fölöslegesen fokozzam a drámai hatást, amire persze semmi szükség, hiszen ennél jobban várt összecsapás nincs jelenleg a professzionális teniszben. Nyolc év telt el az utolsó párizsi randevú, és kettő az utolsó Fedal óta, tehát van mit bepótolnunk.
Életemben összesen két teniszmeccs után sírtam, a sajátjaimat is beleértve. Az egyik az 1984-es Garros-döntő volt, ahol John McEnroe két szett és break előnyről kikapott Ivan Lendl ellen. A másik a 2008-as wimbledoni finálé, ahol Roger felállt a kétszettes masszív hátrányból, és egy heroikus, költői küzdéssel megnyert két vérfagyasztó tie breaket, hogy aztán a leereszkedő londoni sötétségben elveszítse a döntő játszmát 9/7-re. Az ellenfél Rafael Nadal volt. Sok embernek van valami személyes élménye valamelyik mérkőzésükről, ami mélyen megérintette, hiszen nem véletlen, hogy az ő rivalizálásuk következtében lett annyira népszerű a sportág.
Rivalizálást írtam, bár a mérleg meglehetősen lehangoló Federer szempontjából. 15 megnyert mérkőzés mellé 23 vereség társul. A salakpályás mérlegük még kiábrándítóbb. Nadal 13-szor verte el Federert, ebből 5-ször a Garroson, néha meglehetősen megalázó módon. A svájci összesen 2 győzelmet tudhat magáénak, az utolsót éppen 10 éve, 2009-ben, Madridban aratta, a leggyorsabb salakpályán, két nyert szettre menő mérkőzésen. Az előjelek Roger szempontjából tehát nem túl biztatóak.
2017 januárjában, az Australian Open fináléja előtt írtam egy hosszú kommentet “I had a dream” címmel (talán van még, aki emlékszik rá), amelyben megálmodtam, hogy Federer hatalmas, ötszettes csatában győzni fog Rafa ellen, és még a taktikát is leírtam, amit alkalmazni fog. Az előjelek akkor sem voltak kedvezőek. Úgy érzem, itt az ideje, hogy pro és kontra felsoroljam az érveket Roger győzelméhez.
Kontra:
– a salakpályás mérlegük (2-13)
– Nadal csúcsformában, és 5 éve nem kapott ki a Roland Garroson
– hűvös, nedves idő lesz, ami szintén a spanyolnak kedvez
Pro:
– ezen a meccsen csak Nadalnak van veszítenivalója
– utolsó 5 találkozójukat a svájci nyerte
– Federer az Federer.
Visszaolvasva, ölég haloványak ezek a pro érvek, az utolsó 5 meccsük például kivétel nélkül keménypályán zajlott, ami ugye teljesen más kávéház, mint a salak, ez bizony Nadal felségterülete. Koncentráljunk inkább az utolsó mondatra, amely fórumunk glázser bozsói szállóigéjének (Dimitrov az Dimitrov) átültetése egy másik dimenzióba. Azt volna hivatott kifejezni, hogy ugyan ki állhatná útját a kohósalak királyának, ha nem éppen a valaha élt legnagyobb játékos? (Djokovic, tudjuk, de nem kell egy költői kérdésre válaszolni). Ahogyan Roger meg tudott újulni 2017-ben, és felül tudott emelkedni Nadal-fóbiáján, úgy talán most, salakon is képes lehet erre. Micsoda hollywoodi dramaturgia lenne, micsoda abgang!
Forrás: tennis.com
Mindenesetre, ahogyan két éve a Rod Laverre, most sem árt egy jó taktikával kimenni a Court Philippe Chatrier csúszós salakjára. Legott fel is vázolom elképzelésemet az üdvözítő játéktervről, hátha Carlos Moyához hasonlóan Severin Lüthi, vagy Ivan Ljubicic is olvassa a Teniszvilágot.
1. Kiindulópont: Federernek csak akkor van esélye, ha agresszív lesz. Ezt keménypályán könnyebb volt megvalósítani, de nincs mese, itt is meg kell próbálni, még akkor is, ha a párás és hűvös idő miatt a pálya és a labdák is lassabbak lesznek. Kezdeményeznie kell tehát a svájcinak, agresszívan, ugyanakkor türelmesnek is kell lenni, nem lehet mindenbe belecsapni, ki kell várni a megfelelő labdát, akkor viszont megalkuvás nélkül támadni kell.
2. Sokat kell szerva-röptézni! Nadal 5 méterrel az alapvonal mögül fog fogadni, és onnan pörgeti vissza hosszan, magasan a labdákat. Ha ezt komfortosan mindig meg tudja csinálni, akkor még Federer adogatógémjeiben is Nadal játékát fogják játszani, aminek tudjuk, mi a vége. Ha viszont a spanyolnak mindig figyelnie kell, az ellenfél vajon fellép-e a hálóhoz, az már magában hordozza a hiba lehetőségét, vagy azt, hogy nem tud olyan éles ritörnt ütni. Olyankor lehet felmenni a hálóhoz, amikor középre szervál, a T-vonal szárához, ugyanis ilyenkor nem nyit szöget, és jobban be tudja takarni a hálót. Ez ugye azt is jelenti, hogy egyenlő oldalon tenyeres szerva után kell a hálóra futni, ami elég veszélyesen hangzik. Hogy tovább fokozzam, legtöbbször nem is gyors szervára, hanem kick adogatásra kéne fölcsusszanni, mégpedig azért, mert a magas labdát nehezebb lábhoz lepörgetni, és mivel lassabb a szerva, Federer jobban felér a hálóhoz, rendes röptepozícióba. A kifelé szerváknál viszont olyan szög nyílik az elütésre, hogy sokkal kisebb lenne az esély a sikeres hálózásra. Egyszer-egyszer persze fel lehet menni meglepetésként, mondjuk 30/30-nál, sőt, 15/40-nél, mert fonákkal Nadal legtöbbször kereszt returnt üt, és könnyű pontot lehet vele szerezni. Így is lesznek majd olyan pontok, amikor elüt Federer mellett, olyanok is, amikor szépen leteszi a lábához, és a következő néhány ütés valamelyikéből csinál pontot, majd extázisban pumpál a bickóval, de ezzel nem szabad foglalkozni. Next. Folytatni kell következetesen a taktikát.
3. Variálni kell a szervát, hogy ezzel is kizökkentse Nadalt. Egyenlő oldalra sok vágott szervát kell ütnie kifelé, előny oldalra pedig középre nem csak teli laposat, hanem kicket is, hogy magasra felpattanjon, Rafa feje fölé. A cél az, hogy bizonytalanságban tartsa a szervával. Roger helyében én bizony megpróbálkoznék 1-2 alsó szervával is. Nem baj, ha nem szerez vele pontot, de kizökkenti az ellenfelet, és utána már megosztja a figyelmét, és éppen ez a cél.
4. Fogadóként a szokottnál nagyobb kockázatot kell vállalni. Nadal a szervák 80%-át fonákra fogja helyezni. Számítani kell rá, előre elmozdulni fonák irányba, és proaktív returnt kell ütni, amikor csak lehet, hogy fogadóként is ő irányíthasson. Blokkolt return tilos! Lesznek game-ek, amikor ezek nem jönnek be, és Nadal egy perc alatt love-ra hozza az adogatójátékát, de ezzel nem szabad foglalkozni, benne van a pakliban. Szettenként lesz 1-2 game, amikor esély nyílik a breakre.
5. A FONÁK. Igen, így, nagybetűvel. Ezzel verte meg annyiszor Nadal Federert, hogy kikezdte, felőrölte, picivé zsugorította a maestro esztétikus, harmonikus, gyönyörű fonákját. Erre a problémára találta ki zseniális módon Ivan Ljubicic, hogy felszálló ágban, vagy félröptében kell megütni a labdát, mégpedig keresztbe, nagy erővel. Keménypályán ez tökéletes taktika volt, de salakon ezt jóval nehezebb megvalósítani. Szükség lesz itt is néhány bátor keresztre, de ha kialakul ez a keresztcsata, abból minél hamarabb váltani kell. Azt találtam ki, hogy rövid egyenes nyesést kéne ütnie Federernek. Nem ejtést, hanem lapos labdát, rövidet, hogy Nadalnak be kelljen lépnie a pályára, és mozgásból, a földről kelljen ütnie egy fonák keresztet. Ezt nem tudja keményen megütni, és ott áll bent a pályán, az oldalvonal mellett, teljesen kiszolgáltatva, Roger pedig futtából üthet egy tenyerest, egyenesbe, ami nagy valószínűséggel egyből nyerő, vagy a hispán éppen csak vissza tudja kaparni.
6. Az X-faktor. Megvan a taktika, a játékterv, de a Chatrier-n, Nadal ellen, ez még mindig kevés. Szükség lesz az egyedülálló zsenialitásra, a fontos pontoknál az extra ütésekre, a váratlan megoldásokra, amikre csak Federer képes. Ha kialakul a salakos játékséma, ami 13 fájó vereséghez vezetett, az Nadalt annyira megnyugtatja, hogy komfortzónában teniszezve simán behúzza a mérkőzést . Mindennél fontosabb, hogy Roger kilépjen ebből a sémából, és olyan megoldásokat válasszon, amik zavart keltenek az erőben, és kibillentik magabiztosságából a Roland Garros verhetetlennek hitt bajnokát. Ha ezt nem sikerül elérni, nincs esély a győzelemre. Ha viszont a varázsló, akárcsak két éve, ismét előhúzza a nyulat a kalapból, akkor csak egymásra nézünk, bólintunk, és egy fejcsóválással kísért félmosollyal, szinte egyszerre mondjuk: Hát, igen… Federer az Federer.
Ti mit vártok a meccstől? Esélylatolgatásaitokat szívesen olvassuk kommentben, írjátok meg!