BABOS TÍMEA HÁROMSZOROS VILÁGBAJNOK PÁROSBAN!

A soproni lány címet védett Kristina Mladenovic-csal a WTA Finals vasárnap délelőtti döntőjében!

Nem okozott gondot a helyszínváltás: Szingapúr után a kínai Shenzhenben is megnyerte a szezonzáró WTA Finals-t Babos Tímea és Kristina Mladenovic (3.). A Roland Garros idei bajnoknői a vasárnap magyar idő szerint délelőtti döntőben magabiztosan, 6/1 6/3-ra győzte le a Wimbledoni győztes Barbora Strycova – Su-Wei Hsieh kettőst.

A magyar-francia duó az egész héten remek teljesítményt nyújtott, mindhárom mérkőzésüket megnyerték csoportjukban, ám a szombati elődöntőt hősies fordítással kellett megnyerniük Samantha Stosour és Shuai Zhang ellen, az a győzelem azonban hatalmas lelki erőt adhatott. A döntőben a cseh-taivani páros kimondottan pontatlanul játszott, Timiék háromszor is el tudták venni az adogatásukat az első szettben. A második elején bár ők veszítették el, de hamar visszatápászkodtak és a tiszavirág életű hátrányból hamar előny lett. Ezt aztán gond nélkül végig is vitték.

Babos történelmi triplázása pedig pont a saját szervái mögött valósult meg 66 perc után. Hiszen ugyan “Kiki”-vel címet védett, de már 2017-ben is nem hivatalos világbajnok volt, még Andrea Hlavackova oldalán. Zsinórban háromszor pedig utoljára az amerikai Lindsay Davenport tudta megnyerni a WTA Finals páros versenyét, még a 90-es években.

SZÉP VOLT, TIMI! SZÉP VOLT, LÁNYOK! SZÍVBŐL GRATULÁLUNK!!

A kép forrása: twitter.com/WTA_insider