A nagy Next Gen hazugság

Jönnek a fiatalok! Jönnek a fiatalok!! Mióta is halljuk ezt? Legalább 6-7 éve, amikor is Federer már jóval túl járt a 30-on, Nadal, Djokovic és Murray pedig közel került a harmadik X-hez. Azóta gondolja, várja a közvélemény, hogy megtörik a Nagy Négyes (azóta már csak Nagy Hármas) dominanciája. Hiszen ezek egyre öregebbek lesznek, a fiatalok között meg annyi, de annyi tehetség van, törvényszerű, hogy átvegyék az uralmat és nyugdíjba küldjék minden idők három legjobb játékosát. Mivel a generációváltás azóta is várat magára, a kórus vezérszólama előbb „Most már tényleg jönnek a fiatalok”-ra, majd „Jövőre aztán már tényleg jönnek a fiatalok”-ra módosult. Vajon mi táplálja ezt a töretlen optimizmust? Bár, igaz, ami igaz, az idő a permanens jósolóknak dolgozik, hiszen előbb-utóbb ki fog öregedni ez a három játékos, és helyükbe lépnek valakik. Csak egyáltalán nem biztos, hogy azok fiatal játékosok lesznek.

A profi tenisz ugyanis hatalmas változáson ment át az elmúlt tíz évben. Fizikailag és mentálisan annyira megterhelővé vált, hogy jóval több idő szükségeltetik ahhoz, hogy megfelelően beleerősödjön egy ígéretes fiatal a mezőnybe. A pályafutások időhossza pedig kitolódott, ami azt eredményezi, hogy a top 100 tele van idősebb, de még erejük teljében levő, minden rafinériával és rutinnal rendelkező játékosokkal, és rajtuk keresztül vezetne az út a nagy tornagyőzelmekhez, ami rendkívüli módon megnehezíti a feltörekvő játékosok helyzetét.

forrás: atptour.com

El kell ismerni, az ATP, a férfi profi teniszt működtető szervezet is adja a (trójai fa-) lovat a nonstop kasszandrák alá, hiszen néhány éve elindította a Next Generation promóciós kampányt, amely a fiatal, 21 év alatti játékosokra hivatott ráirányítani a figyelmet. 2017 óta már Next Gen világbajnokságot is rendeznek. Az egész marketing, az év végi versennyel együtt azt a benyomást kelti a szurkolóban, mintha ezek a fiatalok már ott toporognának a küszöbön, hogy rárúgják az ajtót a matuzsálemekre, és bármelyik pillanatban bekövetkezhetne a generációváltás. Ez azonban egyszerű, pusztán üzleti megfontolásból adódó marketing az ATP-nek, hiszen amíg a Federer-Nadal párharc 15 évvel ezelőtt a tenisz népszerűségének páratlan felfutását eredményezte, mostanra, kiegészülve az inkább csak szláv piacon és Ázsiában úgy-ahogy eladható, nem látványos játékot játszó Djokoviccsal, kezd egyre unalmasabb lenni. Fogyasztói világunk rászoktatott bennünket arra, hogy folyamatosan új termékeket vásároljunk, és a vásárló ma már igényli az újat, vevő lenne az új sztárokra, azt szeretné látni, ahogy Nadalt egy 18 éves megveri a Roland Garros döntőjében, ahogyan ő tette annak idején Mariano Puertával. A vágyvezérelt és megvezetett néző ezért évek óta várja a csodát. A csoda azonban valószínűleg nem fog bekövetkezni.

Ezt a vágyat ugyanis egyetlen érv támasztja alá: Hogy a férfi tenisz mostani uralkodói túl vannak a harmincon, és egyre öregebbek lesznek. Szegény Federert nyolc éve – mióta belépett a negyedik X-be – folyamatosan temetik, csak ő nem vesz tudomást róla, hogy közel negyven évesen már nem illik ilyen jól mozogni és teniszezni. A 2004(!) óta eltelt 15 év 60 Grand Slam bajnoki címéből 51-et a Nagy Négyes gyűjtött be, és világelső is csak közülük került ki.

2050 Grand Slam bajnokai
forrás: facebook.com

Márpedig a teniszben a nagyságot Grand Slamekben mérik. Lehet hozni (és tudom, hogy fogtok is) statisztikákat, hogy a kisebb versenyeken mennyivel jobban szerepelnek a fiatalok az utóbbi években, de ez nem sokat jelent, amíg a négy nagy versenyt nem ők nyerik. A statisztikát egyébként is magyarázza a tény, hogy a Nagy Négyesből Murray kiesett, a maradék három játékos pedig egyre kevesebb versenyre koncentrál az év során, sokszor még ATP 1000-es versenyeket is „dobnak”, azaz nem érkeznek csúcsformában, vagy nem teszik oda magukat teljesen. Azon játékosok közül pedig, akik évekig a második vonalat alkották, többen visszavonultak, visszaestek, vagy állandóan sérültek. Del Potro, Anderson, Wawrinka, Nisikori, Berdych, Tsonga, Ferrer – ezek a játékosok csúcsformájukban szerintem bármikor elbántak volna a mostani trónkövetelőkkel, de mivel különböző okok miatt ők már nem tényezők, természetes, hogy más, jellemzően fiatalabb játékosok nyomulnak be a helyükre.

Definiáljuk, mit jelent egyáltalán a generációváltás, mikor mondhatnánk, hogy egyértelműen bekövetkezett!

Mindenképpen a Grand Slam tornákon kéne bizonyítaniuk a trónkövetelőknek. És nem csak egyszer, hanem folyamatosan, mindig. Ha a most következő Australian Opent megnyerné valamelyik fiatal, bár egyből felharsanna a „naugyemegmondtuk” kórus, az még egyáltalán nem jelentené azt, hogy „jönnek a fiatalok”. Amíg az év négy nagy versenyéből legalább kettőt az öregek nyernek, addig nem beszélhetünk generációváltásról. Ha már csak egy bajnoki cím jut a Nagy Négyesnek, akkor kijelenthetjük, hogy letaszították őket a trónról. Viszont ez még mindig nem jelentene generációváltást, csak abban az esetben, ha tényleg fiatalok nyernék ezeket a nagy versenyeket. De kinek van a közeljövőben egyáltalán esélye Grand Slamet nyerni?

forrás: www.pressreader.com

Véleményem szerint a második vonalból reálisan három játékos nyerhet 2020-ban Major tornát: Thiem (elsősorban Roland Garrost), Medvedev (főleg keménypályán), és Tsitsipas (szintén AO, vagy US Open). Az ő győzelmüket tartom egyáltalán elképzelhetőnek, ami konkrétan azt jelenti, hogy jövőre az egyik nagy tornát valamelyikük behúzhatja. Ha kettőt is nyernének, az már meglepetés lenne számomra. Zverev mentálisan gyenge, Khachanovnak pedig nincs elég játékintelligenciája, hogy nagy bajnok legyen. Azaz, nem várok generációváltást, már csak azért sem, mert Thiem 27, Medvedev pedig 24 éves lesz 2020-ban. Tsitsipas a legfiatalabb, ő 22 lesz, tehát szintén nem Next Gen játékos. A legjobb 21 év alatti játékosoknak (Auger-Aliassime, Shapovalov, Sinner, Kecmanovic) még évek kellenek, hogy beérjenek – ha beérnek egyáltalán. Addig is: „Jönnek…”

Nektek mi a véleményetek? Írjátok meg hozzászólásban!

Giotti, az utolsó Írókéz