Újabb győzelem! Balázs Attila negyeddöntős Rióban!

A történtet tovább folytatódik. Második számú férfi teniszezőnk magyar idő szerint éjszaka szetthátrányból fordítva győzte le hazai ellenfelét.

Balázs Attila akár már most kimondhtaná, hogy küldetés teljesítve. Azok után, hogy az első körben kiejtette a korábbi bajnok Pablo Cuevast, a legjobb 16 között a a brazil Thiago Monteirót is búcsúztatta a 31 éves teniszező. Élete első ATP 500-as tornáján rögtön a negyeddönttőig jutott el. Minimum! Ez pedig már elegendőnek bizonyul célkitűzéséhez, vagyis top 100-ba kerülni a világranglistán. Az élő ranglista szerint ugyanis már most ott áll a 94. helyen!

Nem volt azonban sima az út az újabb győzelemig. Az előző körben Guido Pellát (4.) kiejtő Monteiro gyorsan, szűk félóra alatt nyerte meg az első szettet 6/1-gyel. Atit viszont a rossz kezdés nem tántorította el, ugyanilyen arányban, hasonló idő alatt ki is egyenlített. A döntőszett hozta a legkiegyensúlyozottabb játékot mindkét fél részéről. Az első játékban a budapesti teniszezőnek nehéz pillanatai akadtak, mert három break-labdát is hárítania kellett. Néhány játékkal később pedig ami ellenfelének nem sikerült, az neki igen. Meg tudta őrizni break-előnyét addig, amíg eljutott a győzelem kiszerválásáig, de nem tudta saját szervái mögött befejezni a meccset. Megtette ezt végül a következő játékban, immáron fogadóként. Egy óra és 52 perc után fogadhatta ellenfele gratulációját

Végeredmény: Balázs A. – T. Monteiro 1/6 6/1 6/4

Balázs Attila a negyeddöntőben a spanyol Pedro Martinezzel játszik, aki hozzá hasonlóan a selejtezőből kezdte a tornát. Találkozújuk pikantériája az lesz, hogy a múlt heti, Buenos Aires-i torna selejtezőjében is összecsaptak, ott viszont a világranglista jelenlegi 133. helyezettje nyert egy háromórás, döntőszettes csatában (7/5 4/6 4/6).

Az e heti sikerek mellett tehát egy kis reváns utáni vágy is motiválhatja majd Atit.

BRAVÓ, CSAK ÍGY TOVÁBB!

A kép forrása: twitter.com/josemorgado