A harmadik kiemelt nyerte a riói tornát
Karrierje legnagyobb sikerét aratta a chilei Christian Garin Rio de Janeiróban, a verseny döntőjében a Balázs Attilát legyőző Gianluca Magert verte meg.
Christian Garin sikerével zárult a szezon második ATP 500-as tornája Rio de Janeiróban. A chilei teniszező a verseny harmadik kiemeltjeként ott volt a győzelemre esélyesek között, azonban a hét hektikus eredményei miatt mégis kissé üde színfoltot jelent, hogy a legutolsó mérkőzésen érvényesült a papírforma.
Garinra az a Gianluca Mager várt a döntőben, aki a selejtezőből verekedte át magát egészen a fináléig, útja során pedig legyőzte a Buenos Aires-i bajnoki címmel érkező Casper Ruudot (8.), a mezőny legnagyobb sztárját, Dominic Thiemet (1.), majd aztán Balázs Attilát is. Garin a meglepő eredmények miatt az elődöntőben játszott először kiemelt teniszezővel, de két szettben túl tudott jutni a horvát Borna Coricon.
Mindkét finalistát nehezíthette a helyzet, hogy a szombati esőzések miatt vasárnap kétszer is pályára kellett lépni, de a döntő így is szoros mérkőzést hozott. Garin rövidítésben szerezte meg a vezetést, majd a második játszmában is nagyot kellett küzdenie, ugyanis olasz ellenfele break-előnyt harcolt ki, azt azonban az utolsó pillanatban veszítette el. A chilei végül a 3/5-ös hátrányből 7/5-ös előnyt faragott, ami a játszma, a meccs és a torna megnyerését jelentette számára.
Végeredmény: C. Garin (3.) – G. Mager (Q) 7/6(3) 7/5
Garin karrierje legnagyobb sikerét aratta ezzel. Bár, egy éve már ott van az ATP Tour radarján, de az idei Corbobai tornával bezárólag három 250-es tornagyőzelemmel büszkélkedhetett, most azonban van már neki 500-as sikere is. Az utóbbi időszak eredményességének köszönhetően ezen a héten bekerült a top 20-ba, a világranglista 18. helyére, ami természetesen pályafutása eddigi legnagyobb eredménye. A relatíve busás pontnyereség mellé pedig még 355.5 ezer dollárral lett gazdagabb.
Kép forrása: chile.as.com