Murray: “Sose szabad elfelejteni, hogy Djokovic mit visz véghez”
Djokovic bécsi veresége után Monfils kétségét fejezte ki a szerb motivációja kapcsán, de Andy Murray szerint csupán pillanatnyi megingás volt.
Mint emlékezetes, Novak Djokovic úgy utazott Bécsbe, hogy tudta, két győzelemmel biztosan ő lesz az év végi világelső a férfiaknál. Ez a két győzelem össze is jött, de utána kapásból kiesett Lorenzo Sonego ellen, aki szerencsés vesztes volt a tornán.
A minap Gael Monfils és Andy Murray egy live-chat keretében foglalt állást a történtekkel kapcsolatban, látva Novak Djokovic gyenge teljesítményét a Sonego elleni mérkőzésen. Monfils erre a vereségre hivatkozott, amikor azt mondta, hogy a szerb világelső jelenleg nem elég éles, valami hiányzik belőle és ez kihathat a VB szereplésére is.
Andy Murray azonban Djokovic védelmére kelt: “Ami Novak formáját illeti, sose szabad elfelejteni, hogy Nadal, Federer és Djokovic is mit visz véghez ebben a sportágban. Szinte mindent elértek már, és igyekeznek a nagyobb dolgokra koncentrálni. A többi torna is fontos, de valójában nekik a legfontosabb a világbajnokság, a Masters tornák és Grand Slamek, erre akarják kihegyezni a formájukat, ezeken a versenyeken fontos a maximumot nyújtaniuk. Azt hiszem, hogy mind Nadal, mind Djokovic nagyon motivált lesz az ATP Finals-on.”
Ami a két sztárt illeti, mindketten a továbbjutás, vagy ha fordítva nézzük, a kiesés küszöbén állnak, csak egy utolsó csoportkörös győzelemmel juthatnak az elődöntőbe.
A kép forrása: atptour.com