RG 2021: A címvédő is továbbjutott a hölgyeknél

2021. június 5.
by Diapolo

Anett Kontaveit sem tudta megállítani a címvédő Iga Swiateket, de az észt lány mellett további két kiemelt is búcsúzott a délután folyamán.

Swiatek nehéz első játszmába bonyolódott, miután Kontaveit egészen a tiebreakig tartotta vele a lépést, a tiebreak pedig döntő pontnak bizonyult a mérkőzés szempontjából, hiszen utána a címvédő már nagyon könnyen kontrollálta a meccset. Nem történt különösebb meglepetés, Swiatek 7:6, 6:0-val zárta le a találkozót.

Ons Jabeur egy egész első szettnyi előnyt adott Magda Linette-nek, aki bár bíztatóan kezdett, a második szett elejétől már nem tudott méltó ellenfele lenni a tunéziai lánynak. Innentől Jabeur két sima szettet hozott össze, ami így 3:6, 6:0, 6:1-es győzelmet jelentett számára. Jabeur a kiüresedett felső ágon Coco Gauff ellen vívja majd a nyolcaddöntőjét.

Az ellen a Gauff ellen, aki csupán egy nyert szettet tudott felmutatni Jennifer Brady ellen, ám ez is elég volt a 16 közé jutáshoz. Brady az első szettet 20 perc alatt veszítette el, ami után feladta a meccset. Később elmondta, hogy lábsérülése miatt nem tudta tovább folytatni a mérkőzést, ráadásul eredetileg emiatt a sérülés miatt nem is tervezett indulni a Garroson.

Maria Sakkari is továbbjutott utolsóként a 16 közé, miután egy egészen érdekes meccsen tudta legyőzni Elise Mertens-t. Egy darabig úgy tűnt, hogy Sakkari akár két játékost is legyőzhet egy meccs alatt, hiszen mindvégig jobban játszott a belga ellenfelénél, ám mégis olyan hibákat vétett kulcshelyzetekben, amit nehéz volt felfogni. Az első szettet 7:5-re nyerte, a másodikban pedig 6:4-gyel lezárhatta volna a meccset is, de négy komoly hibát vétett olyan labdameneteknél, amit már megnyert. A tiebreak végül Mertens javára dőlt el, ám a döntő szettben már nem volt kegyelem, Sakkari kíméletlenül irányította meccset, így megérdemelt volt a 7:5, 6:7, 6:2-es győzelme. A következő körben Kenin vár rá, tehát ez a plusz egy lejátszott szett még sokba kerülhet.

A kép forrása: wtatennis.com