Wimbledon 2021: Azarenka sem élte túl a második kört

2021. július 1.
by Diapolo

Tovább ritkult a kiemeltek névsora a női egyes versenyében, ráadásul olyan játékosok estek ki, akik füvön eddig jól szerepeltek az idei felkészülés alatt.

Bejutott a harmadik fordulóba Angelique Kerber (25.), miután egy nagyon kiélezett találkozón három szettben legyőzte Sara Sorribes Tormo-t. A korábbi bajnok jól kezdett, és megnyerte az első játszmát, de utána Sorribes Tormo felnőtt Kerber szintjére, és egészen a döntő szett elejéig tartotta a lépést a némettel. Azonban ennél a pontnál, mintha Kerber egy fokozattal feljebb tudott volna kapcsolni, ami bár több hibát is eredményezett éles helyzetekben, de a játékán is nagyon lendített, így 7:5, 5:7, 6-4-gyel behúzta a találkozót.

Daria Kasatkina (31.) legutóbb pontosan egy hete találkozott Jelena Ostapenkoval, aki akkor három szettben legyőzte Eastbourne-be, és a tornát is megynerte végül. Ezúttal is szoros mérkőzést játszottak, amit a lett lány kezdett magabiztosan, de a második szettben fordult a kocka, és Kasatkina talált vissza a meccsbe. A döntő szett azt hiszem az idei torna legnagyobb csalódása volt, a két lány olyan mértékben múlta egymást alul adogatóként, ami egyszerűen nem volt méltó ennek a tornának a színvonalához, és valójában egyikük sem érdemelte volna meg a továbbjutást. De végül győztest kellett avatni, és Ostapenko volt az, aki végre meg tudott nyerni egy adogatójátékot, ami győzelmet ért a break után, 6:1, 3:6, 8:6 lett a vége. Az sokat mondó adat, hogy a döntő szett 14 játékából 11 breakkel végződött, az adogató statisztikákat pedig felesleges is idecitálni, botrányosak voltak.

Azarenkát (12.) korábban esélyesként jelöltem meg a tornagyőzelem kapcsán, de gyorsan rámcáfolt, hiszen 2 óra 19 perc alatt ezt az esélyét teljesen lenullázta. Sorana Cirstea volt az ellenfele, akiről pontosan tudható már, hogy itt-ott lecsap, és megver egy nagyobb nevet, majd búcsúzik többnyire. Ezúttal a folytatást még nem tudjuk, azt viszont biztosan, hogy életében először győzte le a fehéroroszt. Ehhez kellett az, hogy a szoros első szettet tiebreakig vigye, és felülkerekedjen Azarenkán. A fehérorosz ezután még feltámadt, és megnyerte a második játszmát, ám a döntő szettben nem sok esélye volt, és fizikailag sem volt teljesen rendben. Így Cirstea 7:6, 6:3, 6:4 arányban megnyerte a meccset, és bejutott a harmadik fordulóba.

A nap további eredményei:

Gauff (20.) – Vesnina: 6:4, 6:3
Tomljanovic – Cornet: 6:4, 0:6, 6:3
Raducanu – Vondrousova: 6:2, 6:4
Sasnovich – Hibino: 6:4, 7:6

A kép forrása: twitter.com/WTA