US Open 2021: A nyitónap beharangozója

A hölgyeknél és a férfiaknál is az alsó ág nyitja az év utolsó Grand Slam-tornáját. Lesz pár érdekesség már az első fordulóban is…

A világ legnagyobb tenisz-arénája, az Arthur Ashe Stadion az első meccsén rögtön a 2017-es női egyes döntőjének visszavágóját rendezik két amerikai, az akkori győztes Sloane Stephens és legyőzöttje, Madison Keys között. A négy évvel ezelőtti finálé “remake”-je után következik a férfi egyes első körének talán legérdekesebb párosírása, a korábbi bajnok és egykori világelső Andy Murray, valamint a 3. kiemelt Stefanos Tsitsipas részvételével. A centerpályán az esti programra is két mérkőzést tűztek ki: előbb a női címvédő Naomi Osaka (3.) lép pályára a cseh Bouzkova ellen, a napot pedig az urak egyik favoritjának kikiáltott Daniil Medvedev (2.) zárja a franciák korábbi éljátékosa, Richard Gasquet ellen.

A US Open második számú pályáján, a Loui Armstrong Stadionban egy rangadónak kinéző, női egyes meccsel kezdődnek meg a küzdelmek, Garbine Muguruza (9.) és Donna Vekic összecsapásával. Őket követi majd férfi egyesben az amerikai John Isner (19.), aki az idei atlantai döntő után ismét megmérkőzik fiatal honfitársával, Brandon Nakashimával. Itt a délutáni programot aztán a hazaiak tini-tehetsége, Coco Gauff (21.) zárja a lengyel Linette ellenfeleként. Az első esti meccs a női második kiemelté, Aryna Sabalenkáé lesz, aki a szerb Stojanovic-csal találkozik, ezután pedig egy csemege következik férfi egyesben, Nick Kyrgios és Roberto Bautista Agut (19.) révén.

Hétfőn mutatkozik be a hölgyeknél Tokió bronzérmese, Elina Svitolina (5.), a 2016-os bajnok Angelique Kerber (16.), valamint az idei Roland Garros-győztes Barbora Krejcikova is (8.). A férfiak élmezőnyéből pedig még Andrey Rublevet (5.), Diego Schwartzmant (11.), Felix Auger-Aliassime-ot (12.) és Casper Ruud-öt (8.) lehet megemlíteni. Közülük a norvégnak érdekes meccse lehet majd a korábbi top 5-ös Jo-Wilfried Tsonga ellen, továbbá a 2014-es bajnok Marin Cilic (30.) rajtja sem ígérkezik egyszerűnek a német Kohlschreiberrel szemben.

A játéknap teljes programja megtekinthető az alábbi linken.

Kép forrása: wimbledonsport.com