US Open 2021: Búcsúzott a címvédő

2021. szeptember 4.
by cort

A harmadik forduló jelentette a végállomást a női címvédő Naomi Osakának.

A japán teniszező a legjobb 16 közé jutásért a fiatal kanadai Leylah Fernandezzel találkozott, és egy rendkívül feszült mérkőzésen 5-7 7-6 6-4 arányú vereséget szenvedett. Az első két játszmában 5-5 után gyorsultak fel az események, az első felvonásban Osaka ekkor vette el ellenfele adogatását, és szerválta ki a meccset, a második szettben pedig szintén ekkor tudta lebreakelni fiatal ellenfelét, de hiába adogathatott a meccsért, Fernandez előbb rövidítésre mentette a szettet, majd pedig tie-breakben kiegyenlítette a szettek állását. A döntő játszmában is a kanadai maradt lendületben, már az első játékban elvette Osaka adogatását, és ez az előny végig megőrizve, saját adogatásait magabiztosan hozva jutott a legjobb 16 közé, ahol a korábbi győztes Angelique Kerberrel találkozik.

A hölgyeknél így az alsó ágon kialakult a legjobb 16 mezőnye, ahol igazán ígéretes összecsapásokkal folytatódik a torna. Svitolina Haleppel, Kerber Fernandezzel, Krejcikova Muguruzával, Mertens pedig Sabalenkával találkozik.