ATP Róma: Fucsovics számára az első forduló jelentette a végállomást
Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a római ATP 1000-es versenyen. A magyar teniszező döntő játszmában maradt alul a francia Alexandre Muller-rel szemben.
Fucsovics Márton miután múlt héten beverekedte magát ismét a TOP 50-be, a római viadal első fordulójában a francia Alexandre Muller ellen lépett pályára. A két játékos még nem találkozott egymással ezelőtt.
Fucsovics rögtön breakkel indította a találkozót, azonban Muller 3-2-es hátránynál egalizálni tudott. A magyar játékos viszont a folytatásban is veszélyesebben teniszezett fogadóként, aminek eredményeképpen 4-4-nél ismét elnyerte ellenfele adogatását, majd a következő game-ben lezárta a szettet. A második felvonásban a szerválók érinthetetlennek bizonyultak, ezáltal a rövidítés döntött a játszma sorsáról. A Tiebreak-ben a francia akarata érvényesült, aki 7-5-re nyerte ezt a rövid szakaszt, és ezzel kiegyenlített. A harmadik etapra Muller teljes mértékben átvette az irányitást, kétszer elvette Fucsovics adogatását, és miután 6-2-re behúzta a szettet, továbbjutott a legjobb 64 közé. A francia teniszező 2 óra 22 perc játékot követően búcsúztatta Fucsovicsot.
ATP Róma, az első forduló eredménye:
Alexandre Muller-Fucsovics Márton 4:6 7:6(5) 6:2
Kiemelt kép forrása: facebook.com/huntennis