ATP Róma: Nadal a második fordulóban búcsúzott
Rafael Nadal számára véget ért a római ATP 1000-es verseny. A spanyol teniszező a második fordulóban kétszettes vereséget szenvedett a lengyel Hubert Hurkacz-cal szemben.
Rafael Nadal miután igen nehezen vette az első akadályt Rómában, a legjobb 64 között a lengyel Hubert Hurkacz várt rá. A két játékosnak ez volt az első egymás elleni mérkőzése.
Nadal számára finoman szólva sem kezdődött jól a találkozó. Azok után, hogy az első két játékban mind a két teniszező egyaránt nehéz pillanatokat élt át adogatóként, Hurkacz akarata érvényült. A lengyel 1-1-et követően zsinórban öt játékot megnyert, és ennek köszönhetően 6-1-gyel vezetést szerzett. A második felvonásban a torna hetedik kiemeltje a harmadik game-ben elnyerte a spanyol adogatását, amivel óriási lépést tett a győzelem megszerzése felé. Nadal ezután hiába küzdött tisztességesen, nem tudott visszazárkózni, majd 5-3-as hátrányál saját szervából veszítette el a mérkőzést. Hurkacz 1 óra 33 perc játék után győzte le a 10-szeres római bajnok Nadalt, és a legjobb 32 között az argentin Tomas Martin Etcheverry-vel csap össze.
ATP Róma, a második forduló eredménye:
Hubert Hurkacz ( 7 )-Rafael Nadal 6:1 6:3
Kiemelt kép forrása: france24.com