ATP Umag: Marozsán kétszettes győzelemmel negyeddöntős

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az umagi ATP 250-es versenyen. A magyar teniszező két szettben múlta felül a brazil Thiago Monteiro-t. 

Marozsán Fábián miután hatalmas csatában vette az első fordulót Umag-ban, a legjobb 8 közé jutásért Thiago Monteiro-val csapott össze. Nem volt könnyű ellenfél a magyar számára, hiszen a brazil viszonylag jó salakpályás játékosok közé tartozik. A két teniszezőnek ez volt az első egymás elleni mérkőzése.

Marozsán nagyon magabiztosan kezdte a találkozót. A magyar az első szett elején és a végén is breakelni tudott, ennek köszönhetően pedig 6-2-vel megszerezte a vezetést. A második játszma első két játékában mind a 2 fél sikeresen abszolválta a fogadóelőny hatástalanítását, innentől kezdve meggyőző szerva gamek követték egymást. A szett sorsáról tehát rövidítés döntött, ahol a Tiebreak közepéig Monteiro állt jobban, azonban Marozsán fordítani tudott. A magyar ezt a rövid szakaszt 9-7 arányban nyerte meg, amivel két játszmában végül lezárta a mérkőzést. Balázs György tanítványa a legjobb 8 között komoly erőpróba elé néz, hiszen Andrey Rublev-vel méri össze az erejét.

ATP Umag, a második forduló eredménye: 

Marozsán Fábián-Thiago Monteiro 6:2 7:6(7)

Kiemelt kép forrása: eurosport.hu