Carlos Alcaraz lett Monte-Carlo bajnoka
Carlos Alcaraz végső győzelmével zárult a Monte-Carlo-i ATP 1000-es verseny. A spanyol teniszező a fináléban szetthátrányból fordítva győzte le az olasz Lorenzo Musetti-t.
1 hét elteltével elérkezett az év első salakpályás mesterversenyének a fináléja Monte-Carlo-ban. A döntőben ha csak azt nézzük, hogy menetelt a tornán a két finalista, igazi harcosok mérkőztek meg egymás ellen. Carlos Alcarazt két meccsen is komoly erőpróbára tették, Musetti pedig három alkalommal játszott 3 szettes meccset ( többek között az elődöntőben Alex De Minaur ellen ). A két fiatal titán már jól ismerte egymást, első összecsapásuk óta azonban Musetti nem találta az ellenszert Alcaraz ellen.
Gyors break váltással kezdődött a mérkőzés, majd Musetti tudta magához ragadni a kezdeményezést. Ehhez kellett ugyan Alcaraz is, aki 2-1-es hátránynál egy nagyon könnyed tenyeres hibát követően újfent elvesztette az adogatását. Az olasz a szett további részében nem engedte közel magához ellenfelét saját szervája mögött, és ennek köszönhetően 6-3-mal megszerezte a vezetést. Ekkor nem lehetett azt sejteni, hogy pillanatok alatt 180 fokos fordulatot vesz a találkozó. Alcaraz a folytatásban nem sok esélyt adott a harmadik etaptól már némi sérüléssel is küzdő Musetti-nek. A spanyol a második és a harmadik játszmában mindösszesen egyetlen game-met engedélyezett az olasznak, 1 óra 46 perc játékot követően nyerte meg a Monte-Carlo-i tornát.
Carlos Alcaraz-nak ugyan a szezon első három hónapja igencsak felemásra sikerült, azonban Monte-Carlo-ban megmutatta, hogy bármikor képes egy fokozattal feljebb kapcsolni. A spanyolnak ugyan voltak nehézségei ezen a tornán, azonban rendre pillanatok alatt megrázta magát. A spanyol teniszező karrierje első trófeáját szerezte meg Monaco-ban, és ez egy pozitív előjel lehet számára a közeledő Roland Garros előtt.
Monte-Carlo, a döntő eredménye:
Carlos Alcaraz ( 2 )-Lorenzo Musetti ( 13 ) 3:6 6:1 6:0
Kiemelt kép forrása: bbc.com