Andrey Rublev a pályán gyakran eluralkodó frusztrációról beszélt az L’Équipe-nek adott interjúban.

“Gyerekként szerettem a teniszt, és sokáig azt hittem, én választottam ezt a sportot. A szüleim akarták, hogy játsszak, és kiderült, hogy mélyen szeretem is. De ma már nem tudnám megmondani, hogy valóban én akartam-e. Sok sportot kipróbáltam, de a tenisz volt az egyetlen, ami miatt láthattam az anyámat és a nagyapámat, akik edzők voltak a klubban, ahol edzettem. Minden vereség tragédia volt számomra, és ha ez tíz-tizenöt éven át napi szinten ismétlődik, az ember egyre mélyebbre süllyed, míg végül önmagát rombolja szét. Ha valami nem sikerül, frusztrált vagyok, kimerülök fejben. Olykor úgy érzem, nem is önmagam vagyok a pályán, mintha valaki mást utánoznék. Ez egy belső pszichés harc.”

A világranglista 14. orosz azt is elárulta, hogy nemcsak a teniszben, hanem az életben is mély válságba került: “Már nem találtam értelmet az életben, semmiben nem leltem örömöt, nem értettem, miért élek. Minden nap ugyanolyan volt. Nehéz elmagyarázni, mert ma már nem érzem így, de akkor teljesen elveszett és összetört voltam. Most sokkal jobban vagyok.” Rublev kiemelte Marat Safin szerepét a mentális újjáépülésében: “Marat nagyon sokat segített. Olyan volt, mintha kinyitotta volna az agyam motorháztetőjét, és rengeteg válasz jött elő. Egyre mélyebbre ástunk az elemzésben. Előtte több terápiát és módszert kipróbáltam, amik nélkül valószínűleg sosem jutottam volna el hozzá. Ez nagyon megnyugtatott.”

Forrás