Év végén ott lesz Djokovic a top 10-ben?

Jannik Sinner és Carlos Alcaraz szinte biztosan az első két helyen zárja majd az évet, de ki alkotja a maradék nyolcat? Sam Querrey, Steve Johnson és John Isner egykori profi teniszezők nemrég nyilvánosságra hozták saját jóslataikat.
Querrey volt az első, aki bemutatta listáját, és rögtön feltűnt, hogy a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovic neve sehol sem szerepelt rajta. A szerb jelenleg a világranglista negyedik helyén áll, ám az ATP Race-en már csak a hetedik. Querrey szerint ez a szám jobban tükrözi a valóságot. “Nincs Novak a top 10-emben, van esély, hogy elindul Roland Garroson, és korán kiesik” – mondta Querrey, de Johnson nem értett egyet: “Elődöntő Roland Garroson, Wimbledonon és az US Openen, így simán top 10-ben végez.” Querrey azonban határozottan visszautasította ezt: “Haver, ez nem fog megtörténni!”
A vita Taylor Fritz kihagyásával folytatódott. “Nincs Fritz sem?” – kérdezte Johnson. “Sérült volt, nem játszott. Úgy jössz nekem, mintha a listám teljesen őrült lenne. Akkor mutasd a tiedet!” – vágott vissza Querrey. Fritz egyébként jelenleg hetedik a ranglistán, de az ATP Race-en csak a 27. helyen áll, ami némileg igazolja Querrey döntését. Johnson ezután saját listáját is közzétette, amelyen Djokovic az ötödik helyen szerepel. John Isner szintén hitt a szerb klasszisban, és az ötödikre taksálta őt. Mindketten több bizalmat szavaztak Djokovicnak, mint Querrey.
A három lista talán legérdekesebb közös eleme a francia Arthur Fils feltűnése. Querrey és Johnson egyaránt a negyedik helyre várja a franciát, Isner a hatodikra. Fils karriercsúcsa a 14. helyezés, Grand Slam-negyeddöntőnél messzebb még soha nem jutott. A kérdés adja magát, túlbecsülik-e a szakértők, vagy valóban ennyire jó? Fils hosszabb sérülés után februárban tért vissza, és azóta a férfi mezőny egyik legkövetkezetesebb játékosa lett. Elődöntőt játszott Dohában és Miamiban, negyeddöntőt Indian Wellsben, megnyerte a barcelonai tornát, és a madridi nyolc között csak Sinnertől kapott ki, és ezek az eredmények az ATP Race élmezőnyébe, az ötödik helyre röpítették, így érthető, ha mindhárom listán a legjobb tíz között szerepel.